2015. 03. 02. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
A harang szava a nyilvános vallásgyakorlat része – mondta Erdő Péter bíboros, aki megáldotta a Magyar Pálos Rend budapesti Sziklakolostorának tornyába helyezendő, hatvan kilogramm súlyú bronzharangot.

Györfi Béla Szabolcs templomigazgató elmondta, hogy a Sziklakolostorban korábban is voltak harangok.

A lustaság, amely a hét főbűn egyike, időnként sokunkra jellemző. Szőke Ágnes latintanár most a kimondott szavainkat olykor az érthetetlenségig megkurtító lustaságról olvassa fel írását.

Kárpátalját 1944 őszén foglalta el a szovjet hadsereg és azonnal megkezdte az egyházüldözést. Az üldözés áldozatává vált Boldog Romzsa Tódor görög katolikus püspök, Orosz Péter görög katolikus püspök mellett számos magyar görög katolikus pap is. A Kárpátalján született Puskás László görög katolikus pap-festőművésszel a kommunizmus kárpátaljai áldozatairól, a hitvalló és vértanú magyar hősökről beszélgetünk.

A műsor további adásai

2015. 03. 09.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 03. 06.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 03. 05.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna és Gőbel Ágoston; zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2015. 03. 04.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő Sályi András.
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2015. 03. 03.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2015. 02. 27.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 26.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Beszélgetés Szomjas György rendezővel HB – Hosszú búcsú Halmos Bélától című filmjéről

2015. 02. 25.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina. szerkesztő: Sályi András.

2015. 02. 24.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 23.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2015. 02. 20.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 19.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Szerkesztő: Sediánszky János

2015. 02. 18.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő Sályi András.
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.

2015. 02. 17.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2015. 02. 16.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes