Térségi vállalkozókat segített a KAVOSZ
Többé-kevésbé haladnak a Schöffer torony és a kálvária munkálatai a Kalocsa szíve programban
Befejeződött a DVSC női kézilabdacsapatának szezonja
XXIII. alkalommal fészkel Kalocsán a Kék madár
Pünkösdi vigadalomra hívja Solt
A honvédelem napja Debrecenben
Kitolták az egységes mezőgazdasági támogatási kérelmek beadásának határidejét
Ismét aranyra táncolták a talpukat a kalocsai néptáncosok
Új, sporttudományi oktatóközpontot épít a Debreceni Egyetem
Nem jósolnak jó bortermést erre az évre a hajósi gazdák
Beindult a Vállalkozók hete Kalocsán
A debreceni Agórában tartotta kongresszusát a Tudományos Újságírók Klubja
A III. Dutra találkozót tartják meg Petőfi szülővárosában
Kalocsai diákok diadalmaskodtak Verőcén
Orbán Viktor Debrecenben jelentette be a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye támogatását
A kalocsai Szent István Gimnázium egykori diákjainak találkozója
Arany minősítéssel tért haza a Liszt AMI Gyerökök néptánccsoportja
Zenére született gyermekrajzokból nyílt kiállítás Debrecenben
- Jó ütemben halad a Kalocsa Szíve projekt kivitelezése
- Sikerrel zárult a „Szabad út a Szabadulóknak” című projekt a Kalocsai Fegyház és Börtönben
Születés Hete a Debreceni Egyetem Klinikáján
A törökországi Chorum csatlakozott Kalocsa testvérvárosai sorába
Szép sikereket értek el a szakmári néptáncosok
Együttműködési lehetőségekről tárgyalt a Debreceni Egyetem és a Testnevelési Egyetem
- Hárommillió forintot hagyott Kalocsa az utcákon
- Ebben az évben többen jelentkeztek a kalocsai Dózsa szakközépiskolába mint tavaly
Megújult a debreceni Ispotály utcai lakótelep távhőrendszere
Fórumot tartottak a könyv napja alkalmából
A bölcsőde fontosságát hirdették Kalocsán
Darabot rendezett a Csokonai Színház színművésze, Mészáros Tibor: nagy siker lett az Istent a falra festeni
Újra irodalmi est a belvárosi kávéházban
Kimagaslóan szerepeltek a kalocsaiak a Kerékpáros iskolakupa döntőjében
35 éves az Újkerti Közösségi Ház Debrecenben
Pótfelvételit hirdet a kalocsai Szent István Gimnázium
A viseletkészítők országos találkozójára hívja a Hírös város
Simonyi-napok következnek Debrecenben
Kalocsai vöröskeresztest tüntettek ki
Szociális Szolgáltató Központtal bővül Kalocsa
Ötvenmilliárd forinttal gazdálkodhat az Integrált Területi Program keretében a Hajdú-Bihar-megyei önkormányzat
Bolvári Ferdinánd mutatta meg másik arcát
Sikeresen zárultak a Nebuló Napok
Debrecenbe jön a Real Madrid legendáiból álló csapat
- Felújításra szorulnak Bács-kiskun megye útjai
- Kalocsa Szívébe fogadja a megújuló Kanonok házat
Megalakult a Debrecen Bike Maffia nevű önkéntes segélyszervezet.