2015. 05. 30. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Harsányi Máriával, Egressy Zoltánnal, Losonczi Katával, Stenczer Bélával, Vincze Andreával.
A szerkesztő ajánlja:
Az Óbudai Nyár 2001 óta Óbuda legnagyobb kulturális rendezvénysorozata. Június 3-tól augusztus 30-ig várja a látogatókat. Az egyik hangulatos helyszín természetesen idén is az Óbudai Társaskör kertje. Erről a társaskör igazgatóját, HARSÁNYI MÁRIÁT kérdeztem. Végül négyesben beszélgettünk; asztalunknál ült még EGRESSY ZOLTÁN író, valamint a nyáron színre kerülő darabja egyik szereplője, LOSONCZI KATA (fotónk előterében)
A POSZT, azaz a Pécsi Országos Színházi találkozó június 4-e és 13-a között zajlik. Erről STENCZER BÉLÁVAL (képünkön) beszélgettem. Ő a fesztiváligazgatója a POSZT-nak; pontosabban Kőhalmi Andreával közösen igazgatja a színházi mustrát.
A Duna Karnevál június 6-a és 21-e között zajlik Budapest több helyszínén. Rendezője a Duna Művészeti Társaság igazgatója, Mucsi János. A részletekről VINCZE ANDREA programigazgató számol be.
A Budapest Folk Fest június 10-e és 14-e között rendez jobbnál jobb programokat. A Fonó Budai Zeneház mellett több új helyszín is bekapcsolódik ezúttal.
Horváth László fesztiváligazgató így fogalmazott:
“Budapest Közép-Európa meghatározó városaként központja a térség több forrásból táplálkozó zenei kultúrájának, amely rengeteg szállal kötődik össze, újra és újra gazdagítva egymást. A folk nem csak hagyományőrzés, múzeumi látnivaló, hanem az egyik legéletképesebb, folyamatos fejlődésben, változásban lévő műfaj, amelyből megannyi más stílus is táplálkozik. Szóljon hagyományos magyar népzene, iráni tombak, cseh csellók vagy lengyel hegedű, a lényeg a hagyományokban gyökerező erő, ami továbbvisz egy olyan vidékre, ahol a régi nem fél az újtól, és ahol az új nem utasítja el a régit. A Fonó immár hatodik alkalommal rendezi meg a Budapest Folk Festet, és mutatja be több városi helyszínen a nép és világzene legjavát. Hazai művészeket éppúgy, mint a meghívott külföldi vendégeket. Idén itt lesz Mohammad Reza Mortazavi iráni ütővirtuóz, a remek cseh Tara Fuki és a lengyel világzenei együttes, a Muzykanci olyan hazai legendák mellett, mint a Muzsikás, Lajkó Félix, a Romano Drom, a Söndörgő vagy a Kerekes Band. A Fonóban, az A38 hajón, a Kobuci Kertben, a Hagyományok Házában, és – a Kárpát-medencei Borászok és Zenészek 10. Találkozójának világzenei és folkszínpadát biztosítva – a Nagytétényi kastélyban és a Budatétényi Rozáriumban zajlanak a koncertek. Ez utóbbi helyszínen remek kárpát-medencei borászatok kóstolóival együtt. Igazi delicates, amit kínálunk!”

A műsor további adásai

2015. 07. 04.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2015. 06. 27.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója (képünkön), Harangozó Gyula, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója, Herczku Ágnes énekesnő

2015. 06. 20.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Bérczes László, Dresch Mihály, Törőcsik Mari, Harsányi Mária, Egressy Zoltán, Losonczi Kata
Képünkön: Bérczes László, Törőcsik Mari, Mácsai Pál (Kincses felv.)

2015. 06. 13.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Eszenyi Enikő, Marton László, Novák Péter
Képünkön: a Cimbaliband

2015. 06. 06.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2015. 05. 23.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Szenthelyi Miklóssal, Boros Misivel, Illényi Katicával, Vidnyánszky Attilával, Aranyos Ágotával

2015. 05. 16.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Bubnó Tamással, Harangozó Gyulával, Varga Imrével

2015. 05. 09.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2015. 05. 02.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: dr. Pelyach István, Gergye Rezső, Kovács Géza, Antal Mátyás, Kocsis Zoltán (Gordon Eszter felv.)

2015. 04. 25.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Lajkó Félixszel, Balázs Jánossal (képünkön), Ács Dáviddal, Hollóné Kovács Mártával

2015. 04. 18.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Bogányi Tibor, Tallér Zsófia, Jánoskúti Márta, Marton László

2015. 04. 11.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2015. 04. 04.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Balázs János (képünkön), Olasz Ferenc, Pataki András, Dunai Tamás

2015. 03. 28.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

2015. 03. 21.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjúalanyok: Nagy-Kálózy Eszter, Haumann Péter, Reviczky Gábor, Rudolf Péter, Kapitány Iván, Farkas Gábor, Kinyó Ferenczy Tamás