Délutáni találkozás

A balettművész, akivel beszélgetek, szinte egyfolytában az édesapjáról mesél. Elmondhatjuk tehát, hogy két nagy művész a hőse a mai műsornak. Ugyan nem arra kértem ifj. Harangozó Gyulát, hogy elsősorban édesapja alakját idézze fel nekünk. De jól van ez így. Hiszen nagyon fontos, hogy őrizzük az emlékét azoknak a művészeknek, akik meghatározó személyiségei közel- vagy távolabbi múltunknak. Az idősebb Harangozó Gyula táncos, koreográfus, balettigazgatóról kitől tudhatnánk meg a legtöbbet, mint éppen a fiától, aki követte őt a pályán.
Az ifjabbik Harangozó Gyula volt a Magyar Állami Operaház magántáncosa. A Wiener Staatsoper első szólótáncosa. A Bayerische Staatsoper állandó vendég szólótáncosa. Fellépett a világ legnagyobb balettszínpadain.
Elnyerte a Moszkvai Nemzetközi Balettverseny Legjobb fiatal táncos díját. A Tokiói Nemzetközi Balettverseny Legjobb férfitáncosnak járó aranyérmét. Volt az Év táncművésze Magyarországon és Münchenben. Megkapta a Magyar Köztársaság Tiszti Keresztjét. A Magyar Köztársaság Érdemes művésze, a Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja. Átvehette az EuroPas Táncdíjat, az Osztrák Érdemkeresztet a Tudományért és Művészetért, valamint a Kossuth-díjat.
Tíz éven át volt a Magyar Állami Operaház Balettegyüttesének az igazgatója, 2005 és 2010 között a Wiener Staatsoper és a Wiener Volksoper balettegyüttesének és a Wiener Staatsoper balettiskolájának az igazgatója. 2013-tól a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója.
Műsorunkban édesapjáról beszél, valamint történeteket mesél saját pályakezdésének olykor megható, máskor mulatságos részleteiről.
/JK/