2015. 07. 16. 20:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Hit és értelem
szerkesztő: Zimányi Ágnes műsora
Mátyás János Mihály hosszú évek plébánosi szolgálata után, 2013-ban tette le az örökfogadalmát a Pálos Rend közösségében. Hogyan alakult ki a szerzetesi szempontból későinek tekinthető hivatása? – kérdezzük.

A Katolikus Karitász együttműködési megállapodást kötött a Bevándorlási és állampolgársági Hivatallal, hogy segíthesse a befogadó állomásokon elhelyezett menekülteket. A hívek összetartozása, javaik megosztása már az őskeresztény egyházra is jellemző volt. Erről Tarjányi Béla biblikus teológust hallják.

A műsor további adásai

2015. 07. 23.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Múlt és jelen
A gyónás válsága.
Szerkesztő: Dér Katalin, zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2015. 07. 22.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea

70 év - 70 kilométer: kerékpáros zarándoklat Bódi Mária Magdolna tiszteletére
Elhunyt Halák László újságíró.

2015. 07. 21.
kedd
20:04

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei
szerkesztő: Zimányi Ágnes. Zarándokhelyek Budapesten. Bodor Imre régésszel beszélgetünk.

2015. 07. 20.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő: Csuth Judit

2015. 07. 17.
péntek
20:04

Velünk vannak

Magyar téka
Legújabb - Seminoma, avagy kórház a város közepén c. - regénye kapcsán Pósa Zoltán József Attila-díjas íróval Mirtse Zsuzsa beszélget.

Épp ezt az adást nézed
2015. 07. 15.
szerda
20:04

Velünk vannak

Tükörkép
Élete üzenetére, a rejtjelekben megélt belső utazásra hív bennünket Simon András grafikusművész.

2015. 07. 14.
kedd
20:04

Velünk vannak

Testvéregyházaink életéből.Szerkesztő: Poór Tünde. Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince. Munkatársak: Kozák Annamária és Nagy Imre.

2015. 07. 13.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő: Csuth Judit

2015. 07. 10.
péntek
20:04

Velünk vannak

Koszorúk
szerkesztő: Liptay Katalin
"Ki viszi át..."
90 éve született Nagy László költő
Vendég: Falusi Márton költő, szerkesztő és Nagy András, képzőművész, Nagy László fia

2015. 07. 09.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit-vallás
szerkesztő: Kékesi Enikő

2015. 07. 08.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea
Iskolai könyvtárak: válság vagy lehetőség
Gyulaffy napok Csobánc váráért

2015. 07. 07.
kedd
20:04

Velünk vannak

Világ-egyház. A kaliforniai egyházi életről Farkas Zsófiával, a Jézus Szíve Nővérek Társasága tagjával beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor. Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2015. 07. 06.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő: Csuth Judit

2015. 07. 03.
péntek
20:04

Velünk vannak

Irodalmi látlelet
Maria Jugyina zongoraművész és szent őrült
Babus Antal műsora.

2015. 07. 02.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit és értelem
szerkesztő: Zimányi Ágnes