Lehet-e elutasítottság esetén oly módon elhagyni a hazát, hogy szövetségeseket keresünk ellene, (követelve akár az Európai Unióból való kitaszíttatását is) és Coriolanus drámai szereplése mennyiben lehet modellje Niedermüller Péter fellépésének a LIBE vitáján?
Miféle szerzet?
szerkesztő: Madocsai Bea és Hámori Kinga
Szent Ferenc Kisnővérei
Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Mellém ülsz? - cigányok és nem cigányok egy padban
Futólépés
szerkesztő: Horváth Zoltán
Nemcsak a református iskolák erősek Debrecenben: 20 éves az újraalapított Szent József Gimnázium.
Idén már 13. alkalommal rendezték meg a Debreceni Egyetemen a Mentálhigiénés Napokat.
Gellérthegyi séták
szerkesztő: Csontó Sándor
A műsor vendége Sebestyén László fotóművész.
A lélek titkai
Vendég: dr.Gőgh Edit pszichiáter, neurológus főorvos
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Versenyképes-e a Jó Pásztor? Kerekasztal a "Aranyat érő vezetői ismeretek" című könyvről. A stúdióban Rátkai János és dr. Pulay Gyula. Mv: Mezei Károly
Miféle szerzet?
szerkesztő: Madocsai Bea és Hámori Kinga
Szerzetesek - egymásról a Szerzetesek terén.
Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Roma Pasztorációs Műhely új félév
Futólépés
szerkesztő: Horváth Zoltán
Adásunkban az ország, sőt talán egész Közép-Európa egyik leghíresebb romkocsmáját, a budapesti Szimplát mutatjuk be, illetve ott voltunk a pénteki Kutatók Éjszakáján, ahol az ELTE régészeinek programjáról beszélgettünk a szervezőkkel.
Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
A Budavári Nagyboldogasszony - közismertebb nevén a Mátyás-templom kevéssé ismert belső tereit keressük fel Rákossy Anna művészettörténésszel és Mátéffy Balázzsal a Mátyás-templom egyházművészeti gyűjteményének igazgatójával