1-3. Tisztelt Hallgatóink! A Zenei Kincsestárban egy meglehetősen sokat sejtető melléknévvel illetett Beethoven-kamaradarabot hallunk a Trio Bell’Arte felvételéről. Szellem-trió. A sejtelmes, vagy még inkább elégikus lassútételéről elkeresztelt remek zongoratrió legalább annyi izgalmat tartogat, mint borzongató elnevezése. Beethoventől persze mi sem állt távolabb, mint rémísztgetni a darab dedikáltját, Erdődy grófnőt, akinek zenetára 1808-ban két művel: a ma felhangzó trióval és az A-dúr gordonkaszonátával gazdagodott szerzőnk jóvoltából. A műfajválasztás sokat elárul a XVIII. századi zenei piac igényeiről: míg a kvartettezés megkívánta technikai követelmények jobbára meghaladták a műkedvelők hangszeres tudását, a zongoratriók – különösen a zongoraszólamban – kiváló lehetőséget nyújtottak az előkelő hölgyeknek, hogy belekóstolhassanak a zenei sikerek ízébe. A dedikációnak különös a története. Beethoven arra készült, hogy hátat fordít Bécsnek, és Kasselba költözködik. Erdődy gróf hitvese, Beethoven gyakori vendéglátója, sőt egy időben háziasszonya támogatókat toborzott, hogy a császárvárosban marasztalják a komponistát. Beethoven hívei – köztük Rudolf főherceggel – tekintélyes életjáradékot teremtettek elő számára, hogy napjait „a legfennköltebb szerzemények” megalkotására fordíthassa. Beethoven később ugyan csapdának és ármánynak minősítette a kontraktust, de ez mit sem változtat a darab hálatelt dedikációján. Az opus 70 alá foglalt kettős első darabja D-dúrban íródott, és bár szerzője túl van már hat szimfóniáján, csupa energikus lendület és bravúros ötlet.
