2016. 01. 18. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes
„Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!" (1Pt 2,9). Péter első leveléből való a Krisztus-hívők egységéért végzett ökumenikus imahét alap-igéje. A keresztény egyházak és közösségek a nyitó istentisztelet január 17-én tartották, a Deák téri evangélikus templomban. Katolikus részről Erdő Péter bíboros prédikált. Előtte a bemutatták „A szembenállástól a közösségig" című könyvet, amely evangélikus-római katolikus közös megemlékezés az együtt megtett útról. Összeállításunkban Fabiny Tamás evangélikus püspököt, Kránitz Mihály római katolikus teológust, Kocsis Fülöp görög katolikus érseket és Erdő Péter bíborost hallják.

Lukács Jézus irgalmasságának tanúja. Az újszövetségi Szentírás négy evangéliuma közül talán a Lukács evangelista által írt harmadik evangélium mutatja be leginkább Jézus irgalmasságát az akkori kor kitaszítottjai felé. Lukács evangéliumáról Kocsis Imre teológia tanárt hallják.

A műsor további adásai

2016. 01. 25.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Htéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2016. 01. 22.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 21.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2016. 01. 20.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 01. 19.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2016. 01. 15.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 14.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztők: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

1.:Interjú Bába Szilviával a magyar diaszpóráról megjelent könyvéről

2. Interjú Szomjas Györggyel és Ferenczi Györggyel

2016. 01. 13.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 01. 12.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 11.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes

2016. 01. 08.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 07.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2016. 01. 06.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 01. 05.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 01. 04.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Zimányi Ágnes