2016. 02. 27. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjúalanyok:
BANAI SÁRA pályakezdő lírai mezzoszoprán énekesnő (képünkön)
LÁSZLÓ ATTILA Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, jazz gitáros
LUKÁCSHÁZI GYŐZŐ, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója, a BonBon Matinék műsorvezetője (fotónkon)
BANAI SÁRA 2009-ben először karvezetés szakot végzett a Liszt Ferenc Zeneakadémián, majd 2011-ben, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Karán szerezte meg énekesi diplomáját. Ónody Márta növendéke. Rendszeresen részt vesz Laki Krisztina, Gulyás Dénes mesterkurzusain, illetve korábban Hamari Júlia kurzusainak volt aktív résztvevője. 2014 januárjában Eric Halfvarsonnal dolgozott együtt Barcelonában. Láthattuk-hallhattuk a Fészek Klubban, a Bakelitben, a Harmónia Orvosklub rendezvényén, valamint a Művészetek Palotája Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. A lírai mezzoszoprán pályakezdését mind többen figyelik elismerő érdeklődéssel.

A Modern Art Orchestra szerzői estek sorozatában február 28-án a Budapest Music Centerben rendezi meg LÁSZLÓ ATTILA Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, jazz gitáros Tell Your Story című koncertjét. Ezen az estén olyan különleges zenei kísérletre is sor kerül, melynek során a koncert néhány pontján a zenekar tagjai „hangokból építenek tereket” improvizatív módon. Az inspirációt ezekhez a világ különböző tájain látható nagyszerű építészeti terek adják interaktív 3D vetítéssel.

Idén tavasszal a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére a Pesti Vigadóban is lesz BonBon Matiné. Március 3-án délelőtt 10 órakor a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán az Air Corde Trió Állati zenék – állati jó klasszikus zene címmel a leghíresebb zeneszerzők leghíresebb műveit adja elő, melyeket kutyák, hattyúk, elefántok, dongók és még ki tudja, hány és miféle állatok inspiráltak. A zenei élményeket egészítik ki Kosztándi Orsolya digitálisan készített illusztrációi, melyek segítenek a gyerekeknek eligazodni ebben a zenei állatkertben. A jó hangulatot kedves-okos-szellemes műsorvezetésével LUKÁCSHÁZI GYŐZŐ garantálja.

A műsor további adásai

2016. 04. 02.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Hegedűs Endrével és Katalinnal (képünkön), Berán Istvánnal, Lajkó Félixszel, Tintér Gabriellával, Csizmadia Annával (a fotón Palya Beával), Horváth Lászlóval

2016. 03. 26.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Angyal Júlia festőművésszel, dr. Prokopp Mária és dr. Szinyei Merse Anna művészettörténésszel

A képen: Koszta József festménye

2016. 03. 19.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú operaénekesekkel: Jekl Lászlóval, Schnöller Szabinával (fotónkon) és Laki Krisztinával (képünkön Carolina szerepében Cimarosa Titkos házasság című operájában – Opera Köln)

2016. 03. 12.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2016. 03. 05.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

VIGH ANDREA hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora;
DR. SZÉKELY GYÖRGY, a Semmelweis Vonósnégyes tagja, gasztroenterológus főorvos;
VÁSÁRY TAMÁS zongoraművész;
ANTAL MÁTYÁS karnagy;
PIROS ILDIKÓ színművész

Épp ezt az adást nézed
2016. 02. 20.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Képeinken: Szakály György és Balázs János

2016. 02. 13.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2016. 02. 06.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Solymosi Tari Emőkével és Oláh Kálmánnal.

A képeken: Kucsera Tamás Gergely, Solymosi Tari Emőke és Záborszky Kálmán a Pastorale sorozat Vigadóba költözéséről szóló MMA sajtótájékoztatón, valamint Oláh Kálmán zongoraművész, zeneszerző

2016. 01. 30.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Dunai Tamással, Valló Péterrel, Kolonits Klárával (képünkön), Hámori Mátéval

Éder Vera fotóján Dunai Tamás és Márton András az Istenek tanácsa című darabban

2016. 01. 23.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjúalanyok: Szarvas József, Bérczes László, Lukács Miklós és Agócs Gergely

A képen: Jelenet A gát című előadásból

2016. 01. 16.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2016. 01. 09.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjúalanyok: Balázs János, Vásáry Tamás, Baráti Kristóf, Várdai István, Szomjas György, Ferenczi György
Képeinken: Cziffra György 1958-ban és Balázs János 2016-ban

2016. 01. 02.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjúalanyok: Bubnó Tamás, Tordai Teri, Szervátiusz Tibor, Szervátiusz Klára, Döbrentei Kornél, Győrfi Lajos
A képen: a Szent Efrém Férfikar

2015. 12. 26.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Batta Andrással, Kovács Jánossal, Demeniv Mihállyal, Sipos Mihállyal (képünkön) és Herczku Ágnessel

2015. 12. 19.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit