2016. 03. 16. 20:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea
- Wendler Ferenc Szűz Mária Alapítvány
- Budaörsi Fúvószenei Egylet
- 48-as hős a családban
- Saxlehner példamutatása
Budaörsön a március 15-i rendezvényen az ünnepi megemlékezés után civil szervezetek, egyházi közösségek, pártok egymás után helyezték el koszorúikat.Köztük volt a Wendler Ferenc Szűz Mária Alapítvány, melynek elnöke Kovács Richárd.

Az ünnepség fényét emelte a fúvósok muzsikája. A Budaörsi Fúvószenei Egylet vezetője mutatja be a zenekart.

Három régebbi beszélgetésből is idézünk:
Az azóta elhunyt Borostyánkői Lászlóbeszél akkor, amikor a forradalom kitörésének 160. évfordulóján ünnepséget tartották Pécelen, ahol megemlékeztek az ő egyik őséről is.

A család felmenői között volt az a Saxlehner András is, aki a Hunyadi János keserűvíz kitermelésével, forgalmazásával a tengeren túlon is ismertté vált. Korábban, fiatalon bekapcsolódott a Honi Védegylet hazai ipart támogató mozgalmába. Kossuth Lajos személyes bátorítására, Pesten a Váci utcában tisztán hazai posztó terjesztését szolgáló kereskedést nyitott. Mivel a szabadságharc idején az egyenruhákhoz nagy szükség volt rá, a posztókereskedelem virágzó üzletet jelentett a számára. Az egyik leszármazott, az évekkel ezelőtt szintén elhunyt Bojta György így beszélt a Saxlehner nevét viselő parkban tartott megemlékezésen.

A sujtásos-zsinóros öltözékek újra föl-fölbukkannak a mai ruhatárakban is. Solymáriné Gabriella belvárosi szalonjába mindenkit vár, aki nyitott a mai igényekhez, ízlésvilághoz alkalmazkodó, de a hagyományokat megjelenítő menyasszonyi, vagy más alkalmi ruhák viselésére.

A műsor további adásai

2016. 03. 23.
szerda
20:04

Velünk vannak

Tükörkép
vendég: Bráda Tibor festőművész
Szerkesztő: Kékesi Enikő, zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2016. 03. 22.
kedd
20:04

Velünk vannak

Mester-fogás
szerkesztő: Pozsgai Nóra; zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Böjt - az etológus, a sejtbiológus, az agykutató, a pszichológus és a teológus szemszögéből.

2016. 03. 21.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő:Tóth Zsófia

2016. 03. 18.
péntek
20:04

Velünk vannak

Koszorúk
szerkesztő: Liptay Katalin
Kegyelmet a klasszikusoknak
Gyergyai Albert emlékezete
Beszélgetőtárs: Szávai Dorottya és Szávai János irodalomtörténész

2016. 03. 17.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Hit-vallás
"Zengd ó nyelv a győzelmet"...
Sztankó Attila műsora

Épp ezt az adást nézed
2016. 03. 15.
kedd
20:04

Velünk vannak

Világ-egyház
A Fülöp-szigeteken megrendezett Eucharisztikus Világkongresszus tapasztalatai. Soltész Miklós államtitkárral beszélget a szerkesztő, Szerdahelyi Csongor.

2016. 03. 14.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő:Kozák Annamária
Szerepelvárásaink a párkapcsolatban.

2016. 03. 11.
péntek
20:04

Velünk vannak

Irodalmi látlelet
Egy orosz milliomos szerzetes, Innokentyij Szibirjakov rendkívüli élete.
Babus Antal műsora.

2016. 03. 10.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Őrtüzek
szerkesztő: Madocsai Bea és Kovács Éva
LÉLEK – GYÓGYÍTÁS lelki segítők nemzetközi találkozója a Párbeszéd Házában

2016. 03. 09.
szerda
20:04

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont!
Aki kapja: Ari Kupsus műgyűjtő és műkereskedő
szerkesztő-riporter: Mezei Károly

2016. 03. 08.
kedd
20:04

Velünk vannak

Mester-fogás
szerkesztő: Pozsgai Nóra; zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Gyertyakészítés a középkorban és gyertyakészítés ma a Tihanyi Bencés Apátság Szent Flórián gyertya manufaktúrájában.

2016. 03. 07.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő: Kozák Annamária
Miként őrizzük meg a szenvedélyt párkapcsolatunkban?

2016. 03. 04.
péntek
20:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század
Hogyan működött az I. világháborúban a propaganda-gépezet?
Pollmann Ferenc hadtörténészt E. Román Kata kérdezi.

2016. 03. 03.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

Múlt és jelen
A Biblia és a Korán
Szerkesztő: Dér Katalin

2016. 03. 02.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea
70 éve: lakosságcsere - Szarka László történész
Macis kártya - Molnár Simon
Keresztút - Hugyecz János plébános