2016. 04. 07. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztők: 1.Dvorszky Hedvig, 2. Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Andrási Attila a Magyarkanizsai Udvari Szinház rendezője e vendégem /DH/

Interjú Zsuráfszky Zoltánnal és Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsannával (képünkön) /J.K./
A délvidéki Magyarkanizsai Udvari Szinháznak nincs állandó fellépési helyszíne, szereplőgárdája is az egyes darabokra, szinte önkéntesként vállakozik.Utobb a budai MOm kulturházban, ill. a pesti Duna Palotában vendégszerepeltekAndrási Attila rendező szerint az ő munkájuk a magyar történelem fekete foltjaira világít rá, ki nem beszélt nemzeti és emberi tragédiákra, s ezeket mindig nagy érdeklődésssel fogadja közönségük, mélyen átérezve missziós vállalásuk nehézségeit.Értékeik több megbecsülést érdemelnének./DH/

A Művek és művészek mai adásában két alkotó emberrel beszélgetek. Munkatársak és házastársak. Szinte szünet nélkül egymás mellett zajlik az életük. Ám az elmúlt hetekben több ezer kilométer választotta el őket. A két távoli helyszínen mindegyikük nagy pillanatokat élt át. Zsuráfszky Zoltán, Kossuth-díjas táncművész és koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, egyben a Honvéd Együttes művészeti vezetője társulatával Japánban járt. Február 3-ától március 17-éig a szigetország számos színpadán léptek fel óriási sikerrel. Eközben a Honvéd Együttes művészeti főmunkatársa, Zsuráfszkyné Vincze Zsuzsanna – legnagyobb sajnálatára férje távollétében – vette át a táncművészek jelentős kitüntetését, a Harangozó Gyula-díjat.

A műsor további adásai

2016. 04. 14.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2016. 04. 13.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András és Szikora József

2016. 04. 12.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 04. 11.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Madocsai Bea

2016. 04. 08.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2016. 04. 06.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 04. 05.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 04. 04.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
szerkesztő: Madocsai Bea

2016. 04. 01.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 03. 31.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2016. 03. 30.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 03. 29.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 03. 28.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Hitéletünk krónikája
Halál és föltámadás - Bábel Balázs érsek
Irgalmasság zarándoklat
Irgalmasság konferencia - Csillag Éva és Péter
Harmadik parancsolat - Udvardy György

2016. 03. 25.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 03. 24.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga