Zenei kincsestár

1-3. Kedves Hallgatóink! A Zenei Kincsestárban Antonio Vivaldi fuvolakoncertjeiből szólaltat meg három finom szerzeményt Jean-Pierre Rampal Claudio Scimone együttese, a Velencei Szólisták közreműködésével. Esőként a komponista életében 10-es opusszám alatt megjelent, hat versenyművet felölelő sorozat záródarabja szólal meg D-dúrban. Az 1729-ben napvilágot látott kiadás címlapja büszkén hirdeti, hogy a versenyművek szerzője a velencei Kegyes Árvaház zenemestere, egyben a darmstadti herceg kamaramuzsikusa.
4-6. Mielőtt fölcsendülne Vivaldi 429-es jegyzékszámú, ugyancsak D-dúr fuvolakoncertje, lássuk, mit is ír a fuvolajáték korabeli nagy teoretikusa, Johann Joachim Quantz az olasz kompozíciós módiról. „Az olaszok a komponálásban korlátlanok, pompásak, élénkek, kifejezők, mély értelműek, emelkedett gondolkodásúak, némileg bizarrok, szabadok, vakmerők, szemtelenek, mértéktelenek, a metrumban olykor hanyagok, de éneklők, hízelgők, gyengédek, megindítók is, és dúskálnak az ötletekben.” Ki példázhatná a legékesebben Quantz állításainak igazságát, mint Vivaldi?
7-9. Befejezésül a 440-es jegyzékszámú Vivaldi-koncert következik. Hallgassuk meg mellé Quantz tanítását az olasz fuvolajátékról: „Az olasz játékmód önkényes, szertelen, mesterkélt, sötét, gyakran szemtelen és bizarr is, előadása nehéz, megengedi a sok manír hozzáadását, és megköveteli az összhangzattan bizonyos ismeretét, a hozzá nem értőkben azonban inkább csodálatot kelt, mint tetszést.” Mindazonáltal bízunk benne, hogy Vivaldi muzsikája tetszést arat Kedves Hallgatóink körében.