Napi interjú Elindult az SOS Gyermekfalvak anyák napi kampánya. Az elkövetkezendő hetekben 400 életnagyságú papírkarton-gyerek foglalja el Budapest egyes részeit. Elsőként a célokról kérdezte Szilvási Léna szakmai igazgatót Pécsi Krisztina.
Napi interjú Pünkösd Mátraverebély-Szentkúton. Kálmán Peregrin kegyhelyigazgatóval Hámori Kinga beszélget.
Napi interjú A Budapest Pontban május 8-án, pénteken rendezik meg a Reproduct vásárt, ahol az újrahasznosított tárgyakból készült kiállítás és vásár mellett kerekasztal-beszélgetések és alkotóműhely is várják az érdeklődőket. Kotroczó Dóra beharangozója.
Napi interjú Beregszászi állomásához érkezett a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program Kárpát-medencei körútja. Nyíri Kata összeállítása.
Mindennapi irgalmasság - Tegzes Katalin Segítő Nővér gondolatai.
Szentmisét mutatnak be a daganatos és leukémiás betegséggel küzdőkért vasárnap az Örökimádás templomban.
Az Egri borvidék jellegzetességeit, történelmét elevenítik fel május 6-án a Magyar Nemzeti Levéltárban.
Kint a bent címmel rendezi meg negyedik nyílt napját Budapesten az Integrált Kifejezés- és Táncterápiás Egyesület.
Mindennapi irgalmasság - Dragonits Márta belsőépítész gondolatai.
Napi interjú Információval nyílik ki a világ a fogyatékos gyermekeket nevelő családoknak: az Információs Pontok Hálózatát hozta létre a Kézenfogva Alapítvány. A részletekről Kovács Éva szakmai vezetőt Pécsi Krisztina kérdezte.
Napi interjú Magyarországon először a Costes étterem kapta meg a gasztronómia egyik legrangosabb elismerését a Michelin csillagot, 2010-ben. Az étterem tulajdonosát, az I. Magyar Sonkafalat versenyen zsűriző Gerendai Károlyt Koczka Dániel kérdezte.
Napi interjú Egy új mikrobuszt kapott a SARA alapítványtólz ajándékba az Ungvári járásban működő Nagydobronyi Református Gyermekotthon. Nyíri Kata riportja.
Napi interjú Április 21-én és 22-én rendezik meg a Föld napja – VI. Tudományfesztivált a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében. A rendezvény tudományos programjairól Kotroczó Dóra a Kossuth Klub igazgatójával, Gyenes Ádámmal beszélgetett.