Jegyzet

Jávor Béla: Gondolatjel


Bánd kis község Veszprém megyében a Veszprémi Járásban. 648-an lakják, területe 9.8 km2. A török korban elpusztult falut a XVIII. században német telepesekkel keltették életre.
Ebben a faluban született 1931. január 29-én Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság volt elnöke.

Ezzel a konkrét tényeket rögzítettük is, mégis miért hoztam szóba e falut és e személyt. Még tavaly történt, hogy a községi német önkormányzat kezdeményezésére gyűjtést indított a helyi önkormányzat egy szobor felállításának költségére. Én is kaptam ilyen ívet és szerény összeggel támogattam a kezdeményezést. Két okból is, mert ez a gyűjtés és adakozás a XIX. századra emlékeztet, amikor még elhunyt nagyjainknak ily módon állított emléket a hálás nemzet. Másrészt mert akkor még születtek olyan nagyjaink, akik szobrot érdemeltek, s mert most a cél ismét érdemes és nemes volt. Mádl Ferenc ugyanis ilyen személy volt.

Amikor én még a budapesti jogtudományi egyetem padjait koptattam Mádl Ferenc Strassburgban dolgozott, akkor építette fel jogtudósi mivoltát és szerezte meg francia nyelvtudását. Később ezt kaliforniai ösztöndíjjal, újabb ismeretekkel és angol nyelvtudással bővítette, a németet szó szerint von Haus aus anyanyelvi szinten tanulta meg. Így nem lehetett a professzorom, de a kilencvenes évek közepétől egy asztaltársaságba kerültünk, az Apostolokba s így módom nyílt havonta egy este közösen vacsorázni, beszélgetni vele és más asztaltársasági barátainkkal s ez még akkor sem szakadt meg, amikor köztársasági elnök lett. Mádl Ferenc – bár korábban már volt az ELTE rektora – sosem pályázott politikai sikerekre. Európa, sőt világszerte elismert jogtudósa volt a nemzetközi magánjognak, tanszékvezető professzora a budapesti egyetemnek, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nem tudom, ki ajánlotta őt Antall József figyelmébe s így lett 59 évesen tag az első Antall kormányban, ahol először a privatizációval foglalkozott, de hozzá tartozott a csehszlovákokkal eldurvult Duna ügye is, majd a kulturális tárcát vezette.

1994-ben visszatért főállású egyetemi tanárnak s éppen fél év felmentést kapott az Apostolok vacsorái alól, mert Münchenbe utazott vendégprofesszornak, amikor az asztaltársaság tagjai kezdeményezték 1995-ben, hogy ő legyen az ellenzék köztársasági elnökjelöltje. Mivel a kormányoldal sztárolt jelöltjével szemben esélytelen volt, ezért vállalta a jelöltséget, nem derogálta őt a biztos alulmaradás.

Éppen ezért lett személye megkerülhetetlen 2000-ben, amikor az MDF-fel és a Kisgazdákkal kiegészült jelenlegi kormánykoalíció vezette parlament választott elnököt.

Miért érdemelt szobrot Mádl Ferenc? Amit eddig leírtam, már azért is, de ő lényegesen több volt, mint „csak” jogtudós, vagy „csak” politikus lett volna. Mádl Ferenc nem csak államférfi volt (idáig az utolsó), hanem az okos és tisztességes politikusok már-már kihalófélben lévő fajtájának tagja. Ha visszatekintünk az elmúlt tíz esztendő érdemtelen, buta, korrupt, álszent, vizet prédikáló és bort ivó politikusaira, akik nem hogy szobrot, de börtönt érdemelnének, akkor látjuk, hogy Mádl Ferenc nagyságrendekkel nagyobb személyiség volt. Igazából rossz az összehasonlítás, hiszen nem lehet egy platformra sem hozni a felsoroltakkal. És még valamit el kell mondanom, ő az úgynevezett Jóemberek közé tartozott, akik jó jogtudósok, jó politikusok, de első sorban jó emberek. Akik nem akarják földbe taposni a velük nem egy nézeten állókat, akik akkor is segítenek, ha ez nem kötelességük, akik a nélkül mutatnak példát, hogy példamutatók akarnának lenni, akiknek nem kell megcsinálni önmagukat, mert egy élet alkotta meg őket.

Július 31-én, a Segesvári csata nemzeti gyásznapján nem több mint száz ember összejött Bándon, hogy egykori iskolája utcára öblösödő udvarán, a vele egykorú hársfa alatt együtt örüljön az új szobornak, amely felkiáltó jelként áll ott, emlékeztetve ő rá minket, s példát mutatva a jövendő embereinek. Felkiáltó jelként, bár eldugva egy kis faluba, de a szobor kisugároz az egész országra felkiáltva, hogy így is lehet élni, alkotni, bölcsen és tisztességesen, keresztényként, amikor a kereszténység nem csak a párt nevében van meg, hanem személyes magatartásainkban, mindennapi tetteinkben. Felkiáltó jelként minden jövendő tisztességes politikus számára.

A felkiáltó jel helyett talán mégis inkább gondolatjelet mondanék.