- Szabadtéri sportparkok létrehozására pályázik Kalocsa
- Településfejlesztési koncepció 2016-ra Hartán
- Virágzik a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet
-Az idei évben is bajai szakemberek segíti a Nemzetközi Csillagászati Verseny diákjait
- Cseh Sörünnep Debrecenben
- Minden ember számára hordoz üzenetet a Nemzetközi Roma Holokauszt Emléknap
- Érsekcsanád előre eltervezett ütemben fejlődik
- A Debreceni Egyetemen is kutatják az internet fiatalokra gyakorolt hatását
-Nagyszabású nemzeti ünnepre készülnek Kiskunhalason
-Éjszakába nyúló programot szerveznek a Bajai Csillagvizsgálóban
- Javában zajlik a Klasszikus Gitárosok Debreceni Találkozója
- A városi képviselő testület is támogatja a Tomori Pál könyvtár költözését
- 19. alkalommal rendezték meg a Csanádi Nyári Napokat
- Guinness-rekord született egy bócsai lovardában
- Búcsúzik csoportjától a szakmári néptánc-mozgalom meghatározó alakja
- Szentendrei művészek alkotásaiból válogatott tárlat nyílt meg a debreceni Modemben
- Együtt építi Európát Fajsz és Trun
- Szent Kristóf oltalmát kérték a kalocsai hívek járműveire
- Alig egy hónap van hátra a debreceni U18 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságig
- Így hívjon szakszerűen mentős segítséget - kalocsai mentőtiszt segít
- Nyolcadszor tartanak Fokhagymafesztivált Bátyán
- Nem szokványos karriertörténet a debreceni Csokonai Színház társulati tagjáé, Kiss Gergely Mátéé
- Fogyatékkal élő kalocsai gyermekek készülnek Omega-musicalre
- Duális képzésekkel várja leendő hallgatóit a kalocsai főiskola
- Damján-tábor: fogyatékkal élő gyerekek táboroznak Debrecenben
- Kalocsai "kósza" Szent Márton zarándokútján
- Tizenharmadszor kezdődik alkotótábor Ordason
- Bornapok lesznek a hétvégén Debrecenben
Több mint száz Bács megyei sérült gyermek táborozott a Balatonon
Három pályázat útján is megújulhatnak a kalocsai megemlékezések
- Mézeskalács-fesztivál volt Debrecenben az elmúlt hétvégén
- Kiállítás megnyitóval kezdődik a Kiskőrösi Szüreti Fesztivál
- Bizakodnak a Bács-Kiskun megyei borászok
- Felnőttképzéseket indít a Debreceni Szakképzési Centrum
- Petőfi Sándor a témája a kiskőrösi Szülőföldem alkotóhétnek
- A fekete gólyákkal ismerkedhetnek a gyerekek a gemenci játszótéren
- Alternatívát nyújt a Debreceni Szakképzési Centrum a felsőoktatásról lemaradóknak
- Megduplázták a borágazat támogatási pályázatának összegét
- 10 éve támogatja a helyi és környékbeli művészeket a kiskőrösi Ágnes Galéria
- Az üvegékszer-készítés debreceni képviselője Faludi Gabriella
- Megújult körülmények között táborozhatunk Gemencen
- Harmadjára ad otthont Kiskőrös a Nemzetközi Grafikai alkotótábornak
- Feltörekvő zenésznek tartják a hajdúböszörményi Ziant, akinek főként Debrecenben vannak fellépései