Napi interjú Kárpátalján átadták a magyar kormány támogatásából felújított Ungvári Nemzeti Egyetem Kollégiumának 5. szintjét. A lakrész mintegy 100 hallgatót képes befogadni. Nyíri Kata tudósít.
Napi interjú Az iskolai tanév kezdete sok családnak jelent vállalhatatlan anyagi terhet. Többféle támogatás létezik, amelyet a szülők jövedelme alapján, de akár alanyi jogon is megkaphatnak a gyerekek. Kotroczó Dóra Keszei Sándort, a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnökét kérdezi.
Napi interjú Halassy Olivér a háromszoros Európa bajnok és kétszeres olimpiai bajnok vízilabdacsapat tagja, s mindemellett Európa-bajnok úszó is volt úgy, hogy bal lába csonka volt. 70 éve, tragikus körülmények között hunyt el. Lányával, Halassy Ilonával Hámori Kinga beszélget.
Nagy-Britanniában a Brexit számos további kérdést vet fel mind a társadalmi, a politikai és a gazdasági életben.
Márton Áron életét bemutató kiállítás nyílt Krakkóban a katolikus ifjúsági világtalálkozó kezdetekor.
Különleges nevelési igényű gyermekeket várnak idén is a balatongyöröki Hét csoda élménytáborba.
Napi interjú A "Trianon: Az ígéret" című történelmi rockorepa erdélyi bemutatóját augusztus 19-én tartják Csíkcsicsóban. Az előadás főszervezőjével, Péter Lászlóval Pécsi Krisztina beszélget.
Napi interjú Rádiónk vendége volt az olimpia kezdő napján Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó, aki - bár világot járt ember, több évig külföldön is dolgozott - hűséges a gyermekkori hitélményekhez. Hámori Kinga interjúja.
Napi interjú „Miben élünk?” címmel a magyarországi lakásviszonyokról készített felmérést a Központi Statisztikai Hivatal. Koczka Dániel Németh Zsoltot, a KSH társadalomstatisztikai elnökhelyettesét először a kutatás módszeréről kérdezte.
Napi interjú A tiszaszigeti Szeretet Szigete. A gyerekek nyári táboroztatásáról Márton Árpád kérdezi Ferenczi Ferenc polgármestert.
Az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztivál kezdődik pénteken Gyimesbükkön. A három napos rendezvény egyik szervezője a Fővárosi Örmény Önkormányzat. Elnökével, Esztergáli Zsófia Zitával, Pécsi Krisztina beszélget.
Olimpiatörténeti kiállítás nyílt szerdán a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban. A tárlat 1896-tól 2016-ig mutatja be a magyar szereplést az olimpiai játékokon.