2016. 09. 13. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

Követési távolság
szerkesztő: Koczka Dániel
Megrendezték a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának 15. országos találkozóját.
Szeptember 9-én az EGIS Tudományos és Technológiai Központban Budapesten megrendezték a Magyar Fiatal Tudósok Társaságának, azaz a MAFITUD-nak a 15. országos találkozóját. A MAFITUD célkitűzése, hogy segítse a fiatal magyar kutatók szakmai előmenetelét. A rendezvény témája a Startup kultúra volt. A fiatal fejlesztők mellett a rendezvényen a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója, egy Sturtupok indításával és fejlesztésével is foglalkozó szakember valamint egy sikertörténetnek számító magyar Startup cég alapítója is előadást tartott.

Képünkön Bálint Karola és Krecht Rudolf MAFITUD tagok.

A műsor további adásai

2016. 09. 20.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Fák, kertek, lugasok
szerkesztő: Varga Zsóka

2016. 09. 19.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
A pozsonyi EU-csúcs utáni Orbán arról is beszélt, hogy a konzervatív politikai gondolkodásban a kulturális ellenforradalom a gyökerekhez való visszatérést jelenti -, azt, hogy vissza kell térni a régi európai értékekhez...

2016. 09. 16.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Szerkesztő: Csuth Judit

2016. 09. 15.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea
Bárka közösség

2016. 09. 14.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Sportközpont nyílt Kazincbarcikán

Épp ezt az adást nézed
2016. 09. 12.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
Séta Zuglóban a Kulturális Örökség Napja és az Ars Sacra fesztivál idején

2016. 09. 09.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
szerkesztő: Bakonyvári M. Ágnes
Kisboldogasszony ünnepéhez kapcsolódva gondolatok Szűz Mária születése kapcsán

2016. 09. 08.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Téma: Életközép krízis
Vendég: dr. Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2016. 09. 07.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Versenyképes-e a Jó Pásztor? "Ez a gazdaság öl" - Beszélgetés egy Ferenc pápával készült interjú tanulságairól. A stúdióban: dr. Pulay Gyula vezetéstudományi szakember, és Pulay Marcell a Corvinus Egyetem közgazdász hallgatója. Műsorvezető-szerkesztő: Mezei Károly

2016. 09. 06.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Zöld Zóna Kenutúra a Szentendrei- szigeten, szerkesztő: Varga Zsóka

2016. 09. 05.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás A Musai-Muszáj aktivista csoport felszólította Emil Boc kolozsvári polgármestert, hogy ne ellezze tovább az idegen (köztük a magyar) nyelvű helyiségnévtáblákat Kolozsváron - mert a város indult az "Európa Kulturális Fővárosa címért

2016. 09. 02.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Színházi disputa
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2016. 09. 01.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea
Szent Egyed közösség (Sant Egidio)

2016. 08. 31.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Kürti Sándor a Kürt Zrt. elnöke a társadalmi felelősségvállalásról

2016. 08. 30.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Követési távolság
szerkesztő: Koczka Dániel
A 23. Országos Diákfilmszemlén a fiatal filmesek mutathatták meg tehetségüket és mérettethették meg alkotásaikat.