2016. 10. 07. 21:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Magyar téka
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Lélekpendítésnek nevezte el Fábián Zoltán (az Írószövetség akkori titkára) 1972-ben azt az új közművelődési és köznevelési kezdeményezést, amit a korabeli fiatal írók (Mózsi Ferenc, Ratkó József, Varga Csaba, Vasy Géza) olvasótábor címen megszerveztek. Az első tábor hazai művelődéstörténetünk új értékét jelentette. A most megjelent Lélekpendítés című könyv 448 oldalon, hat fejezetben krónikás hitelességgel mutatja be a tábori mozgalom és benne a hatvani olvasótáborok első 25 évét, sok fényképpel és Perei Zoltán grafikáival illusztrálva. A kötet főszerkesztőjével Bacsa Tiborral ültünk le beszélgetni.

A műsor további adásai

2016. 10. 14.
péntek
21:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század
Egészségügyi ellátás az I. világháborúban
Pollmann Ferenc hadtörténészt és Kiss Gábor főlevéltárost E. Román Kata kérdezi.

2016. 10. 13.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Múlt és jelen
Biblia és irodalom: A tékozló fiú parabolája
Dér Katalin műsora
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Szerkesztő: Dér Katalin

2016. 10. 12.
szerda
21:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea
Országút Társulat pályázata
Református bencés szerzetes?

2016. 10. 11.
kedd
21:04

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei
szerkesztő: Balázs Zsuzsa

2016. 10. 10.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő: Gerbei Anita

Épp ezt az adást nézed
2016. 10. 06.
csütörtök
21:04

Velünk vannak

Őrtüzek
szerkesztő: Szabó Csilla

2016. 10. 05.
szerda
21:04

Velünk vannak

Tükörkép
Vendég: dr.Kertész György hidrobiológus
Téma: Az élet értéke
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta

2016. 10. 04.
kedd
21:04

Velünk vannak

Mester-fogás
szerkesztő: Pozsgai Nóra; zenei szerkesztő Laczó Zoltán Vince;
Papír-restaurátor

2016. 10. 03.
hétfő
21:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő:Gerbei Anita

2016. 09. 30.
péntek
20:04

Velünk vannak

Koszorúk
szerkesztő: Liptay Katalin
"Sokan azt gondolják: Magyarország - volt, én azt szeretném hinni - lesz!"
Széchenyi István emlékezete II. (befejező) rész
Stúdióvendég: Gergely András történész és Szörényi László irodalomtörténész

2016. 09. 29.
csütörtök
20:04

Velünk vannak

"Neked Krisztus Atya fénye..."
Hit-vallás
Sztankó Attila műsora

2016. 09. 28.
szerda
20:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
szerkesztő: Madocsai Bea

2016. 09. 27.
kedd
20:04

Velünk vannak

Varga János verbita szerzetes immár 13 éve Argentínában misszionárius. Ő a műsor vendége. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor

2016. 09. 26.
hétfő
20:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva
beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő: Csuth Judit

2016. 09. 23.
péntek
20:04

Velünk vannak

Irodalmi látlelet
Babus Antal műsora.
Vekerdi László, a magyar tudománytörténet garabonciása