2016. 11. 07. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
Klauzál Gábor kortársai - Séta a Fiumei úti temetőben 2.
Folytatjuk temetői sétánkat a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben hogy felkeressük azok síremlékeit, akik a 150 évvel ezelőtt elhunyt Klauzál Gábor személyéhez, életéhez, munkásságához
valamilyen módon kötődtek. Bartos Mihály helytörténésszel, a Klauzál Gábor Társaság alapító tagjával megállunk Korizmics László mezőgazdász, Vastag György festőművész és Degré Alajos író sírjánál is. De az is kiderül hogyan szabadult ki Táncsics Mihály a helytartótanács börtönéből , s ebben milyen szerep jutott Klauzál Gábornak? A kegyeleti sétán megállunk Széll Kálmánné, született Vörösmarty Ilona és Deák Ferenc síremlékeinél is.

A műsor további adásai

2016. 11. 14.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
Vessük ezúttal össze a tapasztalatokat a történtekkel – helyesebben azt, amint a történelem változott -, mindazzal, amit írtak róla.
Donald Trump lett az Egyesült Államok 45. elnöke

2016. 11. 11.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Szerkesztő: Csuth Judit

2016. 11. 10.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea
Shalom Közösség

2016. 11. 09.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Tehetségek útkeresés közben Kádár Anett és Farkas Alexandra

2016. 11. 08.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Követési távolság
szerkesztő: Koczka Dániel
Magyar fiatal tehetségek és neves előadók tartottak előadásokat a Templeton Talks rendezvényen.
Az internetbiztonság volt a témája az "Internet hatása a gyermekekre és fiatalokra" című konferenciának.

Épp ezt az adást nézed
2016. 11. 04.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
szerkesztő: Bakonyvári M. Ágnes
A műsor vendége: Király Tamás és Kiss Virág Glória restaurátor.

2016. 11. 03.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Gyógyít-e a hitünk?
Dr.Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvossal beszélgetünk
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2016. 11. 02.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Versenyképes-e a Jó Pásztor? Beszélgetés Stephen R. Covey: "A kiemelkedoen sikeres emberek 7 szokasa" cimű konyvéről. A stúdióban: Pulay Gyula vezetéstudományi szakember, és Pulay Gellért humánpolitikai vezető. Műsorvezető:: Mezei Károly

2016. 11. 01.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Zöld Zóna Még több gyermek vízitúrázhat a hazai vizeken szerkesztő: Varga Zsóka

2016. 10. 31.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
Kicsivel több mint egy hét múlva lesz az amerikai elnökválasztás. Nem mi fogunk szavazni – de ami ott történik, jócskán kihat majd a mi sorsunkra is.

2016. 10. 28.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Színházi disputa
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2016. 10. 27.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea

2016. 10. 26.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Magyarországi cigányság a történelemben

2016. 10. 25.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Követési távolság
szerkesztő: Koczka Dániel
Az Animáció világnapján október 29.-én megrendezik a 4. Országos Rajzfilmünnepet.
Bemutatták a Gagarin című orosz életrajzi filmet a magyar mozikban.

2016. 10. 24.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
Pincekórház 1956