2016. 11. 17. 09:30 24 perc szolgáltató és életviteli műsorok

Életre-való

családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Magyar Szent Család Napja Székesfehérváron
A védőszentek azok a szentek, akikhez az emberek különleges körülmények között imádkoznak. A szentekben példaképeket és közbenjárót találnak, mert az összes szent élete folyamán került olyan helyzetbe, ami miatt a hasonló szituációba élő emberek együtt éreznek velük. Székesfehérváron a magyar szentek és boldogok emléknapjához kapcsolódóan immár több éve a családokra gondolva szerveznek programokat, az ünnepnaphoz, november 13-hoz közel eső hétvégén. Az ünnepen Spányi Antal megyés püspök az egyházközségek családjainak képviselői jelenlétében az első magyar szent család - Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre ereklyéi előtt imádkozik a szülőkért és gyermekeikért A Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban előadások hangzanak el természetesen családos témában. Az ünnep jelentőségéről a megyés főpásztorral és a delegált családok képviselőivel beszélgettem. Megszólal a neveléskutató szakember,Uzsalyné Pécsi Rita is.

A műsor további adásai

2016. 11. 24.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Felújítása alatt is nyitva áll a bodajki Segítő Szűz Mária-templom

2016. 11. 23.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Tóth Zsófia, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Forrai Katalin Emlékmúzeumba látogatunk Táplánszentkeresztre

2016. 11. 22.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Gyerekek és drámajáték
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 21.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Koraszülöttek Világnapja a Péterfy Sándor utcai Kórház csecsemő osztályán
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 18.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Épp ezt az adást nézed
2016. 11. 16.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Márton-nap a Patrona Óvodában

2016. 11. 15.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Miért jó a diákoknak egy külföldi tanulmányút?
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 14.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Öveges Józsefre, a kísérletező tudós tanárra emlékeztek a CSOPA Camponában
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 11.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
A gyermek lelkiismeretének kialakítása 2.rész.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 10.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Betlehem, amelynek csak a képzelet szabhat határt

2016. 11. 09.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin Kutyafogat a Mátrában szerkesztő: Varga Zsóka, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 08.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Hogyan szoktassuk egészséges táplálkozásra a gyerekeket
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 07.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Természetismeret és táborozás az őszi szünetben - Botanicon kertklub
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 04.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 03.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
zent Márton üzenete tegnap és ma - Szent Márton Nap Székesfehérváron