2016. 11. 22. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

Követési távolság
szerkesztő: Koczka Dániel
November 8-án átadták az év természetfotósa - Magyarország 2016 pályázat díjait a Magyar Természettudományi Múzeumban, Budapesten.
Az előző adásunkban elkezdett Klein Dávid expedíciós hegymászóval készült beszélgetés második része következik.
November 8-án átadták az év természetfotósa - Magyarország 2016 pályázat díjait a Magyar Természettudományi Múzeumban, Budapesten. Idén a 14 meghirdetett kategórián belül több mint 3000 beérkezett pályamű közül válogathatott a zsűri, ami szintén azt erősíti, hogy a magyar természetfotózás nem véletlenül tartozik a világ élvonalába. A díjkiosztó egyben a döntőbe jutott 125 képből rendezett kiállítás megnyitója is volt.

Előző adásunkban a Templeton Talks és Networking Day sorozat második alkalmával foglalkoztunk, amelynek célja, hogy bemutatkozási alkalmat teremtsen a tehetségazonosító-tehetséggondozó Magyar Templeton Programban résztvevő fiatalok: úgynevezett Fellow-k számára. A rendezvényen Klein Dávid expedíciós hegymászó is előadást tartott a felelősségről, szabadságról kihívásokról és a lehetőségek kezeléséről.

Képünkön Klein Dávid valamint az Év Természetfotósa Magyarország 2016 pályázat két ifjúsági győztese és a felnőtt kategória két nyertese. (Balról: Ceglédi Ádám, Daróczi Csaba, Selmeczi Dániel, Szekeres Levente)

A műsor további adásai

2016. 11. 29.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Zöld Zóna Járatlan utakon fesztivál szerkesztő: Varga Zsóka

2016. 11. 28.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
A Gulág visszaemlékezések tétje az, hogy mit tudnak meg a követő generációk a vállalhatatlan múltról, nézzük most ismét ezt a múltat. Márai Sándor 1954-ben azon töprengett: miféle jövőképet közvetítsünk…

2016. 11. 25.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Színházi disputa
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2016. 11. 24.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea
MÉCS családközösségek

2016. 11. 23.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Vámi Tamás Álmos részecskefizikus

Épp ezt az adást nézed
2016. 11. 21.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
A Manréza konyhájától Rómáig - Vogl Gáspár szerzetes és séf története

2016. 11. 18.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
szerkesztő: Bakonyvári M. Ágnes
A műsor vendége Lőrinczi Ilona közlekedésmérnök.

2016. 11. 17.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Pályám emlékezete
szerkesztő: Liptay Katalin
"Tamperdü"
Az eltűnt idő nyomában - a Londonban és Budapesten élő íróval: Sárközi Mátyással

2016. 11. 16.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül. Barangolás a Jászságban dr. Dobos Lászlóval, a Jászok Egyesülete ügyvezetőjével. Felelős szerkesztő Horváth Veronika, szerkesztő-riporter: Mezei Károly.

2016. 11. 15.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Fák, kertek, lugasok Őszi orchidea kiállításon jártunk szerkesztő: Varga Zsóka

2016. 11. 14.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
Vessük ezúttal össze a tapasztalatokat a történtekkel – helyesebben azt, amint a történelem változott -, mindazzal, amit írtak róla.
Donald Trump lett az Egyesült Államok 45. elnöke

2016. 11. 11.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Szerkesztő: Csuth Judit

2016. 11. 10.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea
Shalom Közösség

2016. 11. 09.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Tehetségek útkeresés közben Kádár Anett és Farkas Alexandra

2016. 11. 08.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Követési távolság
szerkesztő: Koczka Dániel
Magyar fiatal tehetségek és neves előadók tartottak előadásokat a Templeton Talks rendezvényen.
Az internetbiztonság volt a témája az "Internet hatása a gyermekekre és fiatalokra" című konferenciának.