2016. 12. 09. 16:04 24 perc ismeretterjesztő műsorok

Látványos

Blende
A szegénység (h)arcai- vendégeink a Magyar Katolikus Karitász fotópályázatának nyertesei és a zsüri egyik tagja.
A szerkesztő: Zanati Zsófia,zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa
Egy „h” hang is ott rejtőzik- igaz, csak zárójelben- a címben: így egyszerre lehet a szegénység arcai vagy a szegénység harcai az a fotópályázat, amelyet a Magyar Katolikus Karitász hirdetett meg azzal a céllal, hogy a résztvevők a fényképezés művészei eszközével bemutassák a körülöttük érzékelt, megtapasztalt szegénységet, a szegénységben élő embereket valamint megmutassák a segítés lehetőségeit, a Katolikus Karitász karitatív tevékenységét és kifejezzék a téma iránti érzékenységüket.Az első helyezett Szabó Ferenc az "Utolsó remete" című pályaműve, a második Kiss Imre "Ebédidő", a harmadik Bárdos Tamás Kontraszt című alkotása lett, Németh István Péter "Nemcsak a kályha melegít" címmel nevezett fotóját a zsűri különdíjjal jutalmazta.Mai összeállításunkban Szabó Ferenccel, Kiss Imrével, Bárdos Tamással és Wágner Csapó József fotóművésszel, a zsüri egyik tagjával beszéltünk a díjnyertes fotográfiákról, s arról a szűk mesgyéről, amelyen a fotográfus mozoghat, amikor kiszolgáltatott, szegénységben élő emberekről készít felvételeket.

A műsor további adásai

2017. 01. 13.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2017. 01. 06.
péntek
16:04

Látványos

Blende
Fontos és különleges pillanatok az elmúlt év kiállításaiból- Benkő Imre, Katkó Tamás,Kudich Zsolt, Móricz Sabján Simon.
A szerkesztő: Zanati Zsófia, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.

2016. 12. 30.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2016. 12. 23.
péntek
16:04

Látványos

Pereg már a film
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 12. 16.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

Épp ezt az adást nézed
2016. 12. 02.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2016. 11. 25.
péntek
16:04

Látványos

Pereg már a film
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 11. 18.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2016. 11. 11.
péntek
16:04

Látványos

Blende
Vendégünk Szarka Klára fotótörténész.
szerkesztő: Zanati Zsófia

2016. 11. 04.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2016. 10. 28.
péntek
16:04

Látványos

Pereg már a film
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2016. 10. 21.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2016. 10. 14.
péntek
16:04

Látványos

Blende
Vendégünk Haris László Balogh Rudolf- és Demeter-díjas fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia Film- és Fotóművészeti tagozatának tagja.
A szerkesztő: Zanati Zsófia, zenei szerkesztő Keceli Zsuzsa.

2016. 10. 07.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2016. 09. 30.
péntek
16:04

Látványos

Pereg már a film
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa