2016. 12. 15. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztő: 1. Dvorszky Hedvig 2. Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

1.dr.Sótonyi Gergővel és feleségével, Prevoz Ceciliával beszélgetünk a pasaréti ferences közösségbeli tevékenységükről

2. Interjú Tarr Ferenccel, a Bonbon Matiné karácsonyi árnyjátékáról
Dr.Sótonyi Gergő és felesége, Prevoz Cecilia négy gyermek szüleiként a pasaréti ferences plébánia közösségének hívó tagjai. 2014-ben jelent meg a plébánia első, hitvallásokat tartalmazó kötete "A mi arcaink" címmel, majd a 2015-os kötetben Ők is megírták gondolataikat. Erről, majd a 2015-ben előadott passiójátékról, a szerénység apostolának, Assisi Szent Ferencnek a közösségépítő példájáról és az Ő idei karácsonyi készülődésükről beszélgettünk. /DH/

Mind nagyobb a zűrzavar a fejekben: Mikulás, Jézuska vagy Angyalka. Hogy is van ez? Miről is szól a karácsony? Nyilvánvalóan Jézus születéséről szól. Úgy gondoltuk, a Betlehem, a BonBon Árnyékszínház harmadik előadása erről szóljon – mondja karácsonyi műsoruk írója és rendezője, a Lukácsházi Győző művészeti vezetésével működő Bonbon Matiné ügyvezetője, Tarr Ferenc. /JK/

A műsor további adásai

2016. 12. 22.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2016. 12. 21.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 12. 20.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 19.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Szilvási Zoltán: ádventi versekről és egyebekről
Benyik György teológus professzor: a betlehemes játékokról
Két felnőtt megtérő: az új karácsony történetéről
Pető Gábor atya: a karácsonyi örömhírről

2016. 12. 16.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2016. 12. 14.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 12. 13.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 12.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
ádvent az Avilai Szent Teréz plébánián
autista fiatalok betlehemese
életünk ádventje
szilveszteri és januári programok
titokzatos csere

2016. 12. 09.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 08.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2016. 12. 07.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2016. 12. 06.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 05.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
- Esterházy János hite
- egy megtérés története
- Szent Miklós ajándéka, karácsonyi ministránscsemege, ostyalapok...

2016. 12. 02.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2016. 12. 01.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Beszélgetés Mészáros Márta filmrendezővel (képünkön)