Zenei kincsestár

A Zenei Kincsestár ma esti komponistáját, Johannes Brahmsot bízvást nevezhetjük az ellentmondások zeneszerzőjének. A romantika alkonyának szimbolikus alakja már alkatilag is inkább tartozott a klasszikus, semmint a szó szoros értelmében vett romantikus alkotók sorába. Akárcsak nagy példaképe, Bach, Brahms is a formateremtés, és nem elsősorban az indulatok kifejezésének szolgálatába állította művészetét. Bizonyára nem véletlen, hogy a romantikus nemzedéket megosztó esztétikai háborúskodásban a szilárd esztétikai elvek, nem a mindent elsöprő szubjektivitás, szenvedély mellett foglalt állást. Mindez csak részben magyarázható Brahms személyiségének szemérmes alapkarakterével – amelyet kievés sikerrel igyekezett közmondásos gorombaságával palástolni. Muzsikája is visszahúzódó. Korának akadémikus felfogása nyilvánul meg abban, ahogyan életélményei gondosan megkonstruált kompozíciók simára csiszolt felületei mögött bukkannak csak felszínre. Akárcsak a márványszobrok: Brahms tökéletesre formált szerzeményei csak a tüzetes, közelről való szemlélés során ragyogtatják föl benső finomságaikat. Zeneművekről lévén szó, e márványszerű csipkézetek Brahms műveiben megejtő melódiák alakját öltik, nemegyszer személyes élmények: csalódások, ábrándozások, rajongások csillapult letéteményeseiként. Akárcsak lepréselt, szárított virágocskák, Brahms korának kedvelt szalondíszei: a civilizált ember reménytelen vágyakozását fejezik ki a természet boldog ártatlansága iránt. Fakuló szépségük azonban mindegyre az elmúlással szembesít. Ha Schubert számára a természet még oltalmul szolgált a lélek csalódásaira, az egy nemzedékkel későbbi bécsi mester immár a lélek benső tereiben keresi a természet vigaszát. E tekintetben Brahms művészete fontos és egyik legelső kifejezője a modern ember válságának. Első hegedűszonátájához hasonlóan Brahms második, A-dúr szerzeményét is egy nyaralás élményeinek hatása alatt komponálta, 1886-ban. Melódiáiban felbukkannak Brahms három dalának emlékképei – a kamarazene merengő tónusában. Kyung-Wha Chung hegedül, Frankl Péter zongorázik.
Brahms A-dúr hegedűszonátája után Arturo Benedetti Michelangeli játssza az elsőt a komponista Opus 10-es Négy balladájából.