2017. 01. 01. 21:04 24 perc portré- és riportműsorok

Trezor

szerkesztő: Hegyesi Andrea
Szabó András témáival, előadásmódjával minden korosztályt el tud varázsolni. A versek, az irodalmi művek megszerettetője, és aki ezt megszereti, az az anyanyelvéhez és a szülőföldjéhez is jobban ragaszkodik. Vele töltik el ezt a félórát, ha velünk tartanak...és az Áprily vers:

A csavargó a halálra gondol


Uram, a tél bevert a templomodba.
Álltam vaspántos portádon belül
s ámulva néztem botra-font kezemre
sugárban omló fényességedet.
Térdelt a nép, én álltam egyedül,
úgy hallgattam, amit beszélt papod:
„Ez világot szívedben megutáljad
és úgy menj ki belőle meztelen –”

Uram, te ezt így nem akarhatod.

Tudom, hogy földed nagy területéből
egyetlen barlangod jutott nekem,
s megreng az is, ha viharod zenéje
végigrobajlik fenn a tölgyeken.
De ha tavaszod jő, enyém az erdő,
és jó hozzám az erdő: ennem ad,
rigószavaddal kelt a kora-reggel
s odvamba surran este sűnfiad.
Gazdám, a nyár, az ősszel hullt levéllel
új őszig minden gondot eltemet:
mezítláb járom harmatos meződet
s verőfényed füröszti mellemet.
S ha kóborolni küld a nyugtalanság
s nótázva fut mellettem patakod,
kurjantással köszöntöm kék lakásod,
s fütyörészem s Uram, te hallgatod.
Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel,
otthon-kínáló tűz nem int felém,
de mondd, volt-e valaha szép világod
valakié úgy, ahogy az enyém?

Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat
egy rándítással elhullathatom,
saruim szíja sem marad velem.
Uram, utálni nem tudom világod,
de indulhatok, amikor kivánod,
igéd szerint: egészen meztelen.

A műsor további adásai

2017. 02. 05.
vasárnap
21:04

Trezor

Szerkesztő: Hegyesi Andrea

2017. 01. 29.
vasárnap
21:04

Trezor

Szerkesztő: Hegyesi Andrea

2017. 01. 22.
vasárnap
21:04

Trezor

Szerkesztő: Hegyesi Andrea

2017. 01. 15.
vasárnap
21:04

Trezor

Szerkesztő: Hegyesi Andrea

2017. 01. 08.
vasárnap
21:04

Trezor

Szerkesztő: Hegyesi Andrea

Épp ezt az adást nézed
2016. 12. 25.
vasárnap
21:04

Trezor

Nagy Gáspár: Boldog karácsonyom, 1955
Felolvassa: Lázár Csaba
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince
Ottlik Géza: A karácsonyi néma
Felolvassa: Kubik Anna
Zenei szerkesztő: Dévény Mária

2016. 12. 18.
vasárnap
21:04

Trezor

Egy "merénylő" és egy "legendagyártó" szép szövetsége....

2016. 12. 11.
vasárnap
21:04

Trezor

Szerkesztő: Hegyesi Andrea

2016. 12. 04.
vasárnap
21:04

Trezor

Szerkesztő: Hegyesi Andrea

2016. 10. 09.
vasárnap
21:04

Trezor

Szerkesztő: Hegyesi Andrea

2016. 10. 02.
vasárnap
21:30

Trezor

Szerkesztő: Hegyesi Andrea