Versenyképes-e a Jó Pásztor? Beszélgetés Balog Márta nővér "Közösség és közösségvezetés" című könyvéről. A stúdióban a Szerző, és dr. Pulay Gyula tanszékvezető egyetemi docens. Műsorvezető: Mezei Károly
Zöld Zóna Extrém túrasí, magyar fejlesztések a sportágban szerkesztő: Varga Zsóka
A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
Az internetkapcsolat és egy okostelefon birtokában már működtethető élő közvetítések lehetősége ember voltunk elmélyítését, felelősségtudatunk fejlesztését igényelné.
Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea
Családok Jézusban közösség
Katarzis
szerkesztő: Bakonyvári M. Ágnes
A műsor vendége: Márky Ádám, végzős orvostanhallgató
Pályám emlékezete
szerkesztő: Liptay Katalin
"A portré kiegészül"
Vendég: Sumonyi Zoltán József Attila-díjas költő, író, rádiós szerkesztő
Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Balogh Adrienn a Református Cigány Szakkollégium hallgatója
A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
Szíjjártó Péter szerint Európának nem lehet célja, hogy mindenkivel rosszban legyen, pragmatikus együttműködésre van szükség Oroszországgal. Áttekintés arról, miféle hüledezések jelentek meg ennek kapcsán a világsajtóban.
Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea
Szeretet Földje
Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Informatikus hiány és pótlás