2017. 03. 16. 09:30 24 perc szolgáltató és életviteli műsorok

Életre-való

családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
„Hogyan beszéljünk a szerelemről, a szexualitásról gyermekeinknek?” - Uzsalyné Dr. Pécsi Rita előadása
Miközben gyermekeink nyakába túl korán, és szinte kivédhetetlenül ömlenek a sokszor durva szexuális tartalmú információk, nekünk nevelőknek, szülőknek nagy kihívás, hogy ilyen körülmények között is egészséges felnőtteket neveljünk. erről a nehéz és szép feladatról szólt Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató előadása a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban. A szakember elmondta, hogy amíg régen, hosszú időn át csak negatív kihatásaiban nézték a nemiséget, addig ma mindenek előtt, a pozitív megvilágítás kerül előtérbe. Ez nem csak a tudományokban, hanem az egyházi gondolkodásban is megfigyelhető tendencia. Ma a szexualitás megítélésével kapcsolatban, abban a szellemben gondolkodunk, hogy a nemiség az ember alapvető létéhez tartozik, és nem lehet önálló és teljesen független részként kezelni. Pécsi Rita neveléskutató hangsúlyozta, a még ma is szokásos „felvilágosítás” módszerei ennek az elvárásnak azonban korántsem felelnek meg.

A műsor további adásai

2017. 03. 23.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Könyvbemutató és konferencia Prohászka püspök emlékére Megjelenik a Prohászka - tanulmányok nyolcadik kötete

2017. 03. 22.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
A Közös Halmaz Alapítvány Nyissunk a múltra, hogy legyen jövőnk! című kiállítása.

A képek forrása: https://www.facebook.com/kozoshalmaz

2017. 03. 21.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Hogyan kell készülni az iskolába lépésre?
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 03. 20.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Mik a kedvenc menza ételek?
Mennyire elégedettek a diákok és a szülők a közétkeztetéssel?
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 03. 17.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Kotroczó Dóra, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Épp ezt az adást nézed
2017. 03. 15.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
Az álarc mögött rejlő Petőfi. Március 15-i programok a PIM-ben.
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 03. 14.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Pénz és lelki egészség
szerkesztő: Szám Kati és Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 03. 13.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Lezárult az "Energy Globe Magyarország" energiahatékonysági verseny - ünnepélyes díjátadó a Várkert bazárban
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 03. 10.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 03. 09.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 03. 08.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Logopédia a középiskolában.

2017. 03. 07.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
A gyerekek félelemei
szerkesztő: Varga Edit, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 03. 06.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
"Kutya, mint segítő az iskolai órán"
állatasszisztált fejlesztési lehetőségek az oktatásban
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 03. 03.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Tóth Zsófia, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Az idei Házasság hete egyik előadásához kapcsolódva Dr Veres Sándor Péter pszichológus, egyetemi tanárral és feleségével, Veres Judit gyerekpszichológussal beszélgetünk

2017. 03. 02.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Elkezdődött a nagyböjt