Több mint 171 milliárd forint jut a következő években város- és gazdaságfejlesztésre Kaposváron.
Az első tavaszi melegek beköszöntével egyre többet foglalkozhatunk a kertek és telkek növényeivel is.
Napi interjú Az Európai Unió Safer Internet Programjának hazai vezetője, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat összesítette a tavalyi év oktatási tevékenységét. Baracsi Katalin jogásszal, a szervezet munkatársával Pécsi Krisztina beszélget.
Napi interjú Március 25-én a budapesti Francia Intézet kitárja kapuit, hogy egy nyílt nap keretében bárki bejárhassa az intézet épületét és megismerhesse mindennapi munkáját. A programról Koleszár Olga kommunikációs munkatárssal beszélgetett Kotroczó Dóra.
Napi interjú A magyar kormány által indított óvodafejlesztési programnak köszönhetően idén 2 milliárd forint jut a kárpátaljai magyar óvodák felújítására, illetve újak nyitására. Nyíri Kata összeállítása.
A szervátültetett gyermekek táboroztatásáért második jótékonysági aukcióját tartja a "Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért".
A kaposvári NB I.-es kosárlabdázók és az utánpótláskorú fiatalok közös edzéseiről.
Napi interjú Az öngyilkosságra buzdító netes tartalmak ellen közös fellépésre buzdít a Safer Internet Program. A hazai konzorcium egyik tagja a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány. Vezetőjével, Csekeő Borbála pszichológussal Pécsi Krisztina beszélget.
Napi interjú Nagyszabású koncertet ad március 14-én a Marczibányi Téri Művelődési Központban a Lélekzuhany Gospel Kórus. Az együttes egyedülálló módon állami gondozott gyerekekből, és azok nevelőiből áll.
Napi interjú Március 10-ig jelentkezhetnek a fiatalok a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola felvételi előkészítő hétvégéjére az intézmény honlapján. Madocsai Bea Várnai Jakab rektort hívta föl telefonon.