2017. 04. 03. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
90 éve hunyt el Prohászka Ottokár
Asztrik-év
Virágvasárnapi bevonulás Kaposváron
Passió ősbemutató
1. Április 1-jén Budapesten a Központi Papnevelő Intézet dísztermében tudományos konferenciát tartottak a Székesfehérvári Egyházmegye és a Központi Szeminárium szervezésében, megemlékezve Prohászka Ottokár püspök halálának 90. évfordulójáról. ezt követően szentmisét mutattak be az Egyetemi templomban, melynek főcelebránsa Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök volt. A szentmise után megkoszorúzták Prohászka Ottokár mellszobrátl a szeminárium kertjében. Hajdani elődjéről beszél a mostani főpásztor.

2. A kalocsa-kecskeméti egyházmegyében javában tart az Asztrik-év, melynek keretén belül a főpásztor vendégül látja a plébániák képviselőtestületének tagjait. Bábel Balázs érsek az Asztrik évről, majd a megújulásról, végül a virágvasárnapról beszél.

3. Jelenits István piarista szerzetesnek a vasárnapi perikópákhoz fűzött gondolatait hallják.

4. Virágvasárnap Kaposváron fél ötkor a Főtérről indulva másfél kilométeres út során megelevenedik öt szentírási jelenet kint az utcán. A Jézus Szíve plébánián szolgáló Fekete Csaba állandó diakónus erről az egészen új kezdeményezésről beszél.

5. Gesztesi Tóth László orgonaművész közreműködésével a Haller utcai Páli Szent Vince templomban vasárnap 16 órakor a Szent Efrém Férfikar által előadott virágvasárnapi passió ősbemutatójára kerül sor. Két rádiós kollégámmal beszélgetek: egyikük a szövegkönyvíró, Tóth Sándor József Attila-díjas író, költő, műfordító, másikuk a zeneszerző, Laczó Zoltán Vince.

A műsor további adásai

2017. 04. 10.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Szent három nap
INRI
Katekézis a bőnvallásról

2017. 04. 07.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 04. 06.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga

Interjú Orient Enikő textilművésszel /(D.H./
Interjú Banai Sára operaénekesnővel (képünkön) /J.K./

2017. 04. 05.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 04. 04.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2017. 03. 31.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 03. 30.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2017. 03. 29.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 03. 28.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 03. 27.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea

2017. 03. 24.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 03. 23.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Búcsú Berek Katitól, a Nemzet színészétől (képünkön)

2017. 03. 22.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 03. 21.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 03. 20.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
cigánypasztorációs segítők
a gonoszság elleni harc stációi
a főbűnök