A világ számos nagyvárosa után a nagyhét keddjén Budapestre érkezett az együttérzés jelképévé vált Hajléktalan Jézus szobor.
Jelentős különbségek vannak a magyar városok szelektív hulladékgyűjtési gyakorlatában.
Bognár Róbertnek ítélték idén a Szekeres György Műfordítói Érmet.
Napi interjú Idén újra csatlakozott a Safer Internet Program a Digitális Témahéthez. A rendezvényről, céljáról Kurkó Zsuzsával, a Safer Internet Program koordinátorával Pécsi Krisztina beszélget.
Napi interjú Március 30-án hirdették ki az első tudománykommunikációs verseny győzteseit. A Sci-ndikátor versenyt a Nők a Tudományban Egyesület indította el. Szigeti Fannit, a NaTe ügyvezetőjét Kotroczó Dóra kérdezte.
Napi interjú Ágnes és Zoltán négy és félévig dolgozott Angliában, hogy megvalósítsák éltük álmát: körül repülni a Földet. Május elsején elindulnak Farkashegyről. Balla Ferenc nézett elébük és utánuk.
Napi interjú Az Autizmus Nemzetközi Világnapján, április 2-án ikonikus épületek kaptak kék világítást, ezzel nyilvánítva ki a szolidaritást az autista személyekkel és családtagjaikkal. Az Ezerarcú autizmus - Az autonómia és az önrendelkezés felé kiállítás megnyitóján Balla Ferenc járt.
Az országban elsőként egyetemi ombudsman rendszer létrehozását tervezi az Eötvös Lóránd Tudományegyetem.
Több mint 171 milliárd forint jut a következő években város- és gazdaságfejlesztésre Kaposváron.
Az első tavaszi melegek beköszöntével egyre többet foglalkozhatunk a kertek és telkek növényeivel is.
Napi interjú Az Európai Unió Safer Internet Programjának hazai vezetője, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat összesítette a tavalyi év oktatási tevékenységét. Baracsi Katalin jogásszal, a szervezet munkatársával Pécsi Krisztina beszélget.