2017. 04. 24. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Benyik György biblikus professzor gondolatai a húsvétról
A föltámadott Krisztus szobra (Szőke Ágnes tanárnő)
Szentgyörgy-hegyi napok (Cséry Gergő plébános)
Udvardy György püspök az irgalmasságról
1. Április 24-e Szent György napja. Másnaptól, keddtől vasárnapig egész héten színes programmal vár mindenkit a Szentgyörgy-hegyi napok rendezvénysorozat a Balaton-felvidéken. Cséry Gergő plébánostól érdeklődtünk Szent Györgyről és az ünnepségről.

2. Húsvét nyolcadának ugyan már vége, de a liturgikus évben a húsvéti idő egészen pünkösdig tart. Benyik György biblikus professzor, a Szeged-tarjáni templom plébánosa mondja el gondolatait a húsvétról.

3. A föltámadási körmenet után a templomban jól látható helyen áll a föltámadt Krisztus szobor, aminek kapcsán Szőke Ágnes tanárnő olvassa föl írását.

4. Udvardy György püspök felnőtt katekézise ma az irgalmasságról szól, hiszen II. János Pál pápa 2000. áprilisában a húsvét utáni első vasárnapra tűzte ki az isteni irgalmasság ünnepét.

A műsor további adásai

2017. 05. 01.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Imádság Háza
Lelkigyakorlatozás
A krisztusi élet jellemzői

2017. 04. 28.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 04. 27.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter

2017. 04. 26.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 04. 25.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2017. 04. 21.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 04. 20.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Interjú Jánoskúti Mártával, a Nemzet Művészével, akinek munkásságát Marton László rendező méltatta a jelmeztervező pályájáról szóló most megjelent könyv bemutatóján

2017. 04. 19.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 04. 18.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 04. 17.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
A feltámadás öröme (Füzes Ádám)
A halálban ugyanis megszületünk (Henri Boulad)
A krisztusi élet jellemzői (Udvardy György püspök)

2017. 04. 14.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 04. 13.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2017. 04. 12.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 04. 11.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 04. 10.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Szent három nap
INRI
Katekézis a bőnvallásról