2017. 06. 12. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
A jelenések centenáriumi éve az idei – Bárány Béla plébános
Logó IEC 2020 – Gőbel Ágoston
Sajtótájékoztató – Mohos Gábor, az MKPK titkára
1. Fatimában 1917. május 13-án jelent meg először szűz Mária három pásztorgyereknek. Ferenc pápa a centenárium alkalmából a portugáliai kegyhelyre látogatott ahová a béke és a remény üzenetét vitte és szentté avatta Boldog Marto Ferencet és Jácintát, a gyermek látnokokat, akik a 2005-ben elhunyt Lúcia nővérrel együtt tanúi voltak a Szűzanya jelenéseinek.
Bárány Béla plébános kezdeményezésére a Bosnyák téri Páduai Szent Antal templomban minden hónap 13. napján közös imádságra gyűlnek össze a hívek.

2. Pünkösd hétfőn Erdő Péter bíboros meghirdette a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hároméves előkészületi programját. Ekkor mutatták be a kongresszus logóját. Gőbel Ágoston hangját hallgatóink jól ismerik, ezúttal azonban nem ő kérdez.

3. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia legutóbbi sajtótájékoztatója után Mohos Gábortól, a konferencia titkárától nem csak a legfrissebb hírekről érdeklődtünk, hanem arról is, kik a tagjai ennek a testületnek.

A műsor további adásai

2017. 06. 19.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
- Youcat: új könyv, mi a bérmálásra készít fel
- felnőttként keresztelkedett
- férfiak szentségimádása
- A Bonum TV tervei

2017. 06. 16.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 06. 15.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Isten éltesse a 90 éves Máthé Erzsit!

2017. 06. 14.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 06. 13.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2017. 06. 09.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 06. 08.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
szerkesztő: Sediánszky János

2017. 06. 07.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 06. 06.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 06. 05.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Pünkösd - Pákozdi István egyetemi lelkész
A megtérés - Varga László püspök

2017. 06. 02.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 06. 01.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

1. Jakab Csaba építész, a 2014. évi Nemzetközi Építészeti Biennáláról most megjelent könyvéről mesél

2. Interjú Érdi Mártával, Érdi Tamással (képünkön) és Gulyás Dénessel

2017. 05. 31.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2017. 05. 30.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 05. 29.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Sillye Jenő 70 éves
Keresztény sziget (riport)
Ökumenikus zarándoklat - (Halmos Ábel OSB)
Budapesti missziós napok - MAVÁRSZ (Barta Angéla SSS)