2017. 07. 07. 16:04 24 perc ismeretterjesztő műsorok

Látványos

Pereg már a film
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
Július 31-ig várja a filmalkotók jelentkezését az Ars Sacra Filmfesztivál! Tavaly rendezték az első ilyen eseményt, akkor a fesztivál nagy sikerrel zárult. A beküldött filmek száma és színvonala bizonyította, hogy van létjogosultsága az olyan filmek fesztiváljának, amelyek emberi sorsokról, az emberi élet nehézségeiről és örömeiről, az emberi lét sokszínűségéről, és az örök emberi értékekről szólnak. Ebben az évben a filmfesztiválra olyan lélekemelő alkotásokat várnak, amelyek részben vagy egészben a szakralitás fogalomkörébe tartozó témával foglalkoznak, és megerősítik a fesztivál mottóját:
„Ne féljetek!” (Jer 42,11)
Műfaji megkötés nélkül az alábbi kategóriákban lehet nevezni:
•egész estés fikciós film
•egész estés dokumentumfilm
•rövidfilm (animációs, fikciós, kísérleti)
•rövid dokumentumfilm

A beküldött filmeket előzsűri bírálja el, a versenyprogramba választott munkák nyilvános vetítésen kerülnek bemutatásra. A szakmai zsűri kategóriánként ad ki díjakat. A Filmfesztiválra 2015. január 1-e után készült, és tavalyi filmfesztiválra még nem nevezett filmekkel lehet jelentkezni. Egy alkotótól kategóriánként 2-2 mű nevezhető. Az egyik tavalyi fődíjassal, Ulrich Gáborral beszélgetünk, aki az egyensúly és a család témakörét járta körül Balansz című alkotásával.

A műsor további adásai

2017. 08. 11.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2017. 08. 04.
péntek
16:04

Látványos

Pereg már a film
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 07. 28.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2017. 07. 21.
péntek
16:04

Látványos

Blende
szerkesztő: Zanati Zsófia

2017. 07. 14.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

Épp ezt az adást nézed
2017. 06. 30.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2017. 06. 23.
péntek
16:04

Látványos

Blende
Fotográfusnők- összefoglaló a konferenciáról.
Beszélgetőtársak: Fisli Éva, Szarka Klára és Albertini Béla fotótörténészek.
A szerkesztő: Zanati Zsófia, zenei szerkesztő:Keceli Zsuzsa.

2017. 06. 16.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2017. 06. 09.
péntek
16:04

Látványos

Pereg már a film
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 06. 02.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
Isteni Irgalmasság Templom Zalakaroson. szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2017. 05. 26.
péntek
16:04

Látványos

Blende
Fotográfusnők- Till Aran, Szabó Judit, Vékás Magdolna, Molnár Edit.
A szerkesztő Zanati Zsófia,zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.

2017. 05. 19.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2017. 05. 12.
péntek
16:04

Látványos

Pereg már a film
szerkesztő: Gőbel Ágoston, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2017. 05. 05.
péntek
16:04

Látványos

Architek-túra
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2017. 04. 28.
péntek
16:04

Látványos

Blende
Vendégünk Eifert János fotóművész.
A szerkesztő: Zanati Zsófia, zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa.