2017. 09. 21. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

Pályám emlékezete
szerkesztő: Liptay Katalin
A burgonyától a szilvafáig.
Vendég: Kósa László, Széchenyi-díjas néprajzkutató, művelődéstörténész
Első publikációját huszonévesen a dél-somogyi burgonyatermesztésről írta. Már érett kori műve: a Hét szilvafa árnyékában, amely a nemesség alsó rétegének életét és mentalitását mutatja be - a rendi társadalom utolsó évizedeiben Magyarországon. Kollégái és tanítványai e két útjelző műből vonták össze a Professzor Úr hetvenedik születésnapjára kiadott, tisztelgő tanulmánykötet címét, amit fentebb idéztünk. Húsz éven át vezette az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékét. De tanítványai alighanem jóval többen vannak, mint annak az időnek az egyetemi hallgatói. Könyveiből és könyveiben a néprajz és kultúrhistória iránt érdeklődő olvasóközönség okulhat és gyönyörködhet. Gyökerek, hagyományok, nemzeti és egyetemes örökség. Életmód, mentalitás, civilizáció és kultúra. Mindez együtt a művelődéstörténet, amelynek tudós mestere munkájáról, életéről mesél.

A műsor további adásai

2017. 09. 29.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Színházi disputa
szerkesztő: Molnár Zsuzsanna
Takács Géza színművésszel beszélgetünk.

2017. 09. 28.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea
Vendég: Magyar Kornél

2017. 09. 27.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Bátki László képzőművész - cigánytelepi önkéntes - 2. rész

2017. 09. 25.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
Gellért nap után a Gellért-hegyen

2017. 09. 22.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
szerkesztő: Bakonyvári M. Ágnes
A műsor vendége: Várkonyi Lili 2. osztályos diáklány

Épp ezt az adást nézed
2017. 09. 20.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül. Madách Imre szülőfalujába, Alsósztregovába látogatunk. Kalauzunk Kanckó Ágnes. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor

2017. 09. 19.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Fák, kertek, lugasok
szerkesztő: Varga Zsóka

2017. 09. 18.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
szerkesztő: Kövér Tamás
Kovács Zoltán kormányszóvivő kénytelen volt reagálni egy nagy amerikai lap szerkesztőségi cikkére. Azt írta: a The New York Times szerkesztői még mindig nincsenek tisztában a migránsválsággal

2017. 09. 15.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Szerkesztő: Csuth Judit

2017. 09. 14.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
szerkesztő: Hámori Kinga és Madocsai Bea
Vendég: Jálics Kinga

2017. 09. 13.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
szerkesztő: Tallián Hedvig
Bátki László képzőművész - cigánytelepi önkéntes - 1. rész

2017. 09. 11.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
szerkesztő: Hámori Kinga
A Budai Vigadó

2017. 09. 08.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
szerkesztő: Bakonyvári M. Ágnes
A műsor vendége: Dalotti Márk egyetemi hallgató

2017. 09. 07.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Magány - korunk "betegsége"
Vendég: dr.Gőgh Edit neurológus, pszichiáter főorvos
Szerkesztő: Kékesi Enikő

2017. 09. 06.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Versenyképes-e a Jó Pásztor? A stúdióbeszélgetés tárgya a "Vezetés a közjó szolgálatában" című könyv "Társadalmi felelősségvállalás" című fejezete. Vendégünk a fejezet szerzője, dr Szegedi Krisztina, egyetemi docens, és dr Pulay Gyula tanszékvezető. Sz-mv: Mezei Károly