2017. 10. 07. 20:04 54 perc portré- és riportműsorok

A héten történt

közéleti elemző műsor
szerkesztő: Pécsi Krisztina
Az országgyűlési választások előtt 6-7 hónappal fontos belpolitikai kérdés, hogy miután Botka László visszamondta az MSZP miniszterelnök-jelöltségét, ez jelentheti-e az egész ellenzéki összefogás bukását? Lesti Árpád politikai elemző mondja el véleményét .
Minszkben tartotta éves ülését az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa. A magyar Egyházat Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke képviselte. Az ülés napirendjén két fő téma szerepelt: a fiatalok -, valamint Európa helyzete. Milyen szempontok szerint vizsgálták a fiatalokkal kapcsolatos teendőket, hiszen köztudott, hogy a fiatalok egy része eltávolodott az Egyháztól - kérdeztük Veres Andrástól.
Két hete tartották a Bundestag-választásokat Németországban. A végeredmény tükrében felvetődik a kérdés, milyen esélyei lehetnek a valódi kereszténydemokrata politizálásnak Németországban? Tarnai Richárd KDNP-s politikus, Pest megyei kormánymegbízott válaszol.
Katalóniában győztek a függetlenségre kimondott igenek. A spanyol állam által a helyszínre küldött tízezer rendőr és polgárőr mindent megtett a referendum megakadályozására. A népszavazás utáni lehetséges forgatókönyvekről Nagy Sándor Gyulát, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezetőjét kérdeztük.
Többek között az eredeti tőkefelhalmozás volt a témája a Corvinus Egyetem Alma Mater összejövetelén. A beszélgetést Simai Mihály akadémikus vezette, aki most elsőként az eredeti tőkefelhalmozás klasszikus értelmezését mondja el.
Elkészült az éves jelentés a lakhatási szegénységről. A „Habitat for Humanity (Habitat for Humanity) Magyarország” 2016 –ra vonatkozó tanulmányáról Kováts Bencével, a szervezet szakpolitikai munkatársával beszélgetünk.
Éretlenek és érthetetlenek? címmel a gyermekek eltérő fejlődéseit, a fejlesztések gyakorlati lehetőségeit vitatták meg Budapesten a szakemberek. A tanácskozást a BHRG Alapítvány kezdeményezte. Vezetőjével, Madács Anitával beszélgetünk.
Csak tiszta forrásból! Ez a mottója az október másodikán kezdődött Országos Könyvtári napoknak. Az egyik rendezvény a „Tradíció és innováció” címmel a muzeális gyűjtemények helyzetét vitatta meg. A konferencia szervezője az Egyházi könyvtára Egyesülése. Vezetőjével, Ásványi Ilonával, a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár helyettes igazgatójával a rendezvény előtt beszélgettünk.
Az aradi vértanúkra emlékezünk minden év október 6-án. Azokra a magyar tábornokokra, akiket az 1848–49-es szabadságharc leverése után, az abban játszott szerepük miatt Aradon kivégeztek. A történelmi eseményekről és az iskolai megemlékezésekről beszélgettünk Nánay Mihállyal, a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnökével a pénteki Délutáni találkozásban. A műsorból hallanak egy részletet.

A műsor további adásai

2017. 11. 11.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 11. 04.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 10. 28.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 10. 21.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 10. 14.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2017. 09. 30.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 09. 23.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 09. 16.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 09. 09.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 09. 02.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 08. 26.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 08. 19.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 08. 12.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 08. 05.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2017. 07. 29.
szombat
20:04

A héten történt

Közéleti elemző műsor. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina