Zenei kincsestár

A Zenei Kincsestárban egy olyan nemzet zenei kultúrájába nyerhetünk bepillantást, amelyet a történelem rendre a magyar nemzeti érdekekkel ellenséges oldalra állított. 1849-ben éppúgy, mint 1956-ban orosz csizmák tiporták el forradalmunk parazsát. Csakhogy az orosz nemzet maga is sokat szenvedett önkényurainak zsarnoksága alatt. Ami a művészetet illeti, Puskin, Tolsztoj, Turgenyev és Dosztojevszkij népe hatalmas, gazdag és egyedülálló kultúrát képvisel Európa és Ázsia, a nyugati és a keleti gondolkodás kapujában. Az orosz műzene szinte egyszeriben szökkent szárba a romantika idején, amikor a felvilágosodás elveit meggyökereztető törekvések eredményeképpen megerősödött a nemzet nagypolgári rétege. A műzene immár kilépett a cári palota és az olasz opera falai közül. Az ország kultúrájának két pólusát az orosz lelkületű Moszkva és a franciás Szentpétervár egyensúlya képviselte. Az új zene jelentékeny forrása volt a népi örökség. Ha a romantika világában a német romantika képviseli a magasba törő, metafizikus világot, a franciáké a fényűzést, az olaszoké pedig az életkedvet, az orosz romantikának jutott az a szerep, hogy kifejezésre juttassa a romantika egyik legfontosabb üzenetét: a honvágy és a hontalanság érzetét. Elsőként az orosz romantikus zene atyjától, Mihail Glinkától halljuk a Puskin nyomán 1842-ben komponált Ruszlán és Ludmilla című opera nyitányát. Az Orosz Nemzeti Zenekar élén Mihail Pletnyev.
Mihail Pletnyev most a zongorához ül, ahol az orosz Ötök egyike, Milij Balakirev Islamey című kompozícióját játssza. Az 1869-ben írott „keleti fantázia” egy kaukázusi utazás zenei emlékeit sűríti egybe.
Következzék két népszerű részlet, a Polovec táncok Alekszander Borogyin Igor herceg című operájából. A Göteborgi Szimfonikus Zenekar és Énekkar élén Neeme Järvi.