Leonard Bernstein, a legendás zeneszerző-karmester és zenei ismeretterjesztő aligha téved, amikor nyelvi sajátosságokból eredezteti az egyes nemzetek zenei karakterét. Ami azt illeti, csakugyan nem lehet véletlen, hogy a vokális zeneirodalom bölcsője épp a dallamos olasz nyelv hazájában, Itáliában ringott. Az operáé pedig egyenest Nápolyban, ahol a köznép fiai, halászok és hajósok évszázadok óta zengik áriákat megszégyenítő szenvedéllyel elragadó canzonettáikat. A Zenei Kincsestárban ma nápolyi dalokat hallunk élvonalbeli tenoristák felvételeiről. Az első három canzonetta előadója Giuseppe di Stefano. De Curtis, Costa és Valente egy-egy dalát a Londoni Új Szimfonikus Zenekarral, Iller Pattacini vezényletével adja elő.
Bár származására nézve katalán, az olasz dal José Carreras számára is zenei anyanyelv. Lehet-e ez másképp, ha két Tosti-dalt követően a Bajazzók komponistájától, Leoncavallótól énekel egy canzonettát az Angol Kamarazenekarral, Eduardo Muller vezényletével?
S ha a dalirodalom olasz termését vesszük számba, elmaradhat-e a mindenki által elsőként idézett O sole mio? Méghozzá a három nagy tenor: Carreras, Pavarotti és Domingo közös előadásában, Zubin Mehta vezényletével, az összevont római és firenzei operazenekar közreműködésével?
