2017. 11. 25. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Szomjas Györggyel (képünkön), Lőrinczy Györggyel és Sándor Tímeával
Este a Gyimesbe’ jártam – portré a 70 éves Sebő Ferencről, a Nemzet Művészéről. Sokoldalú munkásságából elsősorban a táncházmozgalom és a népzenei hagyományőrzés formálásának legfontosabb állomásait villantja föl a film, amelyet november 25-én 13.15-től vetít a Duna World csatorna. Alkotója SZOMJAS GYÖRGY Kossuth-díjas filmrendező, akivel más témák is szóba kerültek beszélgetésünk során a Fonóban.
Megalakult a magyarországi hivatásos táncművészet fiatal, pályakezdő alkotóit, koreográfusait, előadóművészeit évente 100 millió forinttal támogató Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium. Erről nyilatkozott rádiónknak LŐRINCZY GYÖRGY, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke, a Budapesti Operettszínház főigazgatója.
November 30-án lép fel a Spirit Dance Company a Kőrösi Csoma Művelődési Központban. A táncegyüttes alapító koreográfusával, SÁNDOR TÍMEÁVAL beszélgettem egyik törzshelyükön, a Trafóban.

A műsor további adásai

2017. 12. 30.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Szabó Csilla

2017. 12. 23.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Méhes Csabával, Aba Bélával, dr. Láng Zsolttal, Sára Ernővel

Képeinken: Méhes Csaba pantomimművész, illetve Aba Béla kiállítása megnyitóján Sára Ernő társaságában

2017. 12. 16.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2017. 12. 09.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Valló Péterrel, Söptei Andreával, Rátóti Zoltánnal és Simon Géza Gáborral

2017. 12. 02.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Szabó Csilla

Épp ezt az adást nézed
2017. 11. 18.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2017. 11. 11.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Csukás Istvánnal, Kiss Annával, Juronics Tamással, Balázs Jánossal
A képeken: Balázs János, illetve a Nemzet Művészei: Dévényi Sándor, Kiss Anna, Csukás István

2017. 11. 04.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Szabó Csilla

2017. 10. 28.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú KLEB ATTILÁVAL Pat Metheny (képünkön) budapesti koncertjéről; SÁRIK PÉTER zongoristával (fotónkon) triója jubileumi fellépéséről; KINYÓ FERENCZY TAMÁSSAL és FERENCZY ERIKÁVAL 56-os filmjükről

2017. 10. 21.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2017. 10. 14.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Bogányi Gergellyel és Boros Misivel (képünkön) és Besszer Szilvia fesztiválrendezővel

2017. 10. 07.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Szabó Csilla

2017. 09. 30.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Cziffra Fesztivál, Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny, a Zuglói Filharmónia jubileumi koncertje a Müpában. Hírek az Omega házatájáról. Képeinken: Balázs János és Miklósa Erika, valamint Benkő László és Kóbor János

2017. 09. 23.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit

2017. 09. 16.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Baráti Kristóf hegedűművésszel (képünkön), Léner András rendezővel és Bálint Rezső harsonaművésszel, a Chameleon Jazz Band vezetőjével