Több mint százan álltak színpadra a közelmúltban a kaposvári Német Gálaesten.
Nőtt a pénzküldő szolgáltatással Magyarországra küldött összegek értéke.
Napi interjú "Harag és elfogultság nélkül". Ezzel a címmel jelent meg pár nappal ezelőtt Salamon Konrád tanulmánykötete. A történésszel Pécsi Krisztina beszélget.
Napi interjú Kerékpáros fejlesztések a somogyi megyeszékhelyen. Gulyás Lóránt összeállítása.
Napi interjú Gedeon József, a Gyulai Várszínház egykori igazgatója emlékére avattak emléktáblát Gyulán. Vidnyánszky Attilát Fábián István kérdezi.
Napi interjú December 1-én nyílt nap lesz a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán. A rendezvényt Iván Kristóf dékán ajánlja Szabó Csilla kérésére.
Deák 17 Galéria – Világjáró gyerekek Vad Réka programkoordinátorral beszélgetett Kotroczó Dóra.
Bűnmegelőzésről, sulimoped akcióról és rendőrkutyák kiképzéséről.
A világszerte 400 ezer tagot számláló ferences világi rend nagykáptalant tartott Rómában november első felében.
Napi interjú Magyarország erőforrás térképeiről beszélnek az előadók az Antall József Baráti Társaság által szervezett csütörtöki rendezvényen. A hetedik évad első összejövetele kapcsán Lesti Árpád szervezővel Pécsi Krisztina beszélget.
Napi interjú A Földművelésügyi Minisztérium Fűts okosan! kampányáról V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkárt Kotroczó Dóra kérdezi.
Napi interjú A ráckevei Ács Károly Művelődési Központ országos pályázatot hirdetett a Kárpát-medence bármely építészeti emlékének mézeskalácsból készített makettjének elkészítésére. A "Mézes Ráckeve" pályázatról Szerdahelyiné Lőrincz Nóra intézményvezetőt Hámori Kinga kérdezi.