- Kalocsa légszennyezettségét mérték
- Készülőben a kalocsai Rocklexikon
- Izraeli filmeket láthat a debreceni Apolló Mozi közönsége
- Megjelent a kalocsai költő új gyermekverses kötete
- Az Anda Present Kft. kalocsai cég számos elismeréssel gazdagodott 2017-ben, szépen menetelnek felfelé
- Számos családi kapcsolat jellemző a debreceni zenészek között
- A sok munkának beérett a gyümölcse, sikeres évet zárt Drágszél
- Nívós zsűri pontozza az Amatőr Nótaversenyt Akasztón
- Már január elején kinyílt a téltemető a debreceni parkerdőben
- Felülmúlta elvárásait 2017-ben a Kalocsai Kézilabda Klub, idén is nagy célokat tűzött ki a csapat
- Közel 100 ezer forintot hozott a jótékonysági koncert a kalocsai Nebuló EGYMI számlájára
- Debrecen számára is fontos, hogy a kormány a családok évének nyilvánította 2017-et
- Eseménydús évet zárt Homokmégy
- Új kötettel jelentkezett a fiatal kalocsai gimnazista
- Megtartotta első edzését a DVSC női kézilabdacsapatának új vezetőedzője, Vida Gergő
- Kalocsára látogat a Hajléktalan Jézus - az együttérzés szobra
- Jótékonysági koncertet szervez egy kalocsai szórakozóhely a Nebuló Általános Iskola diákjaiért
- Visszavette a Kaáli Intézettől a lombikprogram működtetését a Debreceni Egyetem
- Újévi Vibrafon koncertet rendez Harta
- A takarékosságé volt a főszerep 2017-ben Dunaszentbenedeken
- Jövő hétfőtől szállítják el a kidobott karácsonyfákat Debrecenben
- Jóra vizsgázott Miske 2017-ben sikeres beruházások valósultak meg
- Milliós nyertes pályázatokkal búcsúzott az óévtől Uszód
- Győzelemmel zárta az évet a DVSC a női kézilabda bajnokságban
- Több százmillió forint értékű sikeres pályázatot borítékolhat Kalocsa
- Mozgalmas évet zárt Dunatetétlen
- Véget ért a Real Team Teremlabdarúgó Torna Debrecenben
- Mozgalmas évet hagyott maga mögött Császártöltés
- Homokmégyen állomásozott a Herman Ottó Vándor tanösvény
- A Csík Zenekar koncertezett Debrecenben
- Sikeresnek értékelték a Látni és látszani kampányt Kalocsán
- Immár a felújított orgonán szólalnak meg az egyházi énekek a Főszékesegyházban
- Fogvatartottak ajándékozták meg a kalocsai kórház kis betegeit
- Jövőre is lesz Sportbál az érseki városban
- Fél milliárdos beruházásba foghat a tankerület
- A szeretet ünnepén gondolt idős lakosaira Miske és Császártöltés
- Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke az elköteleződésről is szólt az éjféli szentmisén
- Hosszas szünet után idén újra karácsonyi hangversenyt adnak a Nagyboldogasszony főszékes egyházban
- Harta méltón adta meg a módját a karácsonynak
- Nevelőszülőket és munkatársakat köszöntött a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat
- Az ünnepre hangolva zúgnak a Főszékesegyház harangjai
- Karácsonyi meglepetéssel készülnek a rászorulók számára Bátyán
- Idén is karácsonyi műsorral ünnepel a Napsugár Gondozóház Debrecenben