Jegyzet

Jávor Béla: Tolle, lege!

Az elmúlt hetekben egy nagyon fontos könyvet olvasok esténként, legtöbbször már az ágyban. Több mint 700 oldal és Feledy Péter az ismert riporter állította össze. Állította össze és nem írta, hiszen maga a könyv érdekes koncepció szülötte. Feledy hosszú évek gyűjtőmunkájával az év minden napjához egy aznapra szóló idézetet, újságcikket, beszédet, aznap kelt levelet, naplórészletet, tudósítást, dokumentumot illeszt az elmúlt kétszázötven év egyetemes történelméből, de különösen a magyar történelemből. Megtalálható itt Antall József levele Pozsgay Imréhez, John Lukács levele George Kennan-hez, gróf Széchenyi István naplórészlete, Petőfi Sándor levele Arany Jánoshoz, Orbán Viktor joghallgató 1985-ben írt cikkének részlete, Horthy Miklósné naplóidézete, Deák Ferenc, ifj. Andrássy Gyula és IV. Károly király levele, Mária Terézia levele Festetich udvari tanácsosnak 1766-ból, de szerepel az 1953 évi I. tv is, Joszif Viszarionovics Sztálin Generalisszimusz emlékének megörökítéséről. Kimeríthetetlen forrásanyag és csak azért kell éjszakába fordulva letenni, mert ágyban olvasni hosszan lehetetlen a legalább két kilós könyvet. Nincs kar, amely ezt elbírná.
Május 1-én idézi Apponyi Albertnek a Wekerle kormány kultuszminiszterének Ady Endréhez írt levelét, imigyen:
„Tisztelt Uram! Legyen meggyőződve, hogy egy nagytehetségű írónak az az iránya, melyet én eltévelyedettségnek tartok s amely bennem inkább sajnálkozást, mint ellenszenvet ébreszt magának az írónak a személye iránt is, semmiképp sem állhatja útját azok boldogulásának, akik ehhez az íróhoz közel állnak, ha ők maguk megfelelnek annak a mértéknek, miket ifjúságunk nevelőire nézve felállítani és érvényesíteni kötelességem, Utasítást adtam, hogy Ady Lajos, amennyiben ezeknek kritériumoknak megfelel, a legközelebbi tanév kezdetén, a lehetőség szerint valamely állami középiskolánál alkalmazást nyerjen. Arra az éppen nem valószínűtlen esetre, hogy én akkor már nem volnék miniszter, Molnár Viktor államtitkár figyelmébe ajánlottam az ügyet. Budapest, 1909. május 1. Kiváló Tisztelettel: Apponyi Albert.”
Nem véletlenül választottam ezt az idézetet.
Mint a levélből is kitűnik Apponyi és Ady ki nem állhatták egymást, Adynak Lajos nevű öccse pedig irodalomtanár volt, aki állami gimnáziumban pályázott állásra. Apponyi, aki a századfordulót megelőző és követő évtizedek jelentős politikusa volt, (ekkor éppen kultuszminiszter), természetes intelligenciával választja szét magánvéleményét hivatali pozíciójától. Magánemberként nem csak a költő Adyt nem szereti, de azt az irányt sem, amit Ady képvisel. Mégis kötelezettséget vállal Ady testvére alkalmazása iránt, ha egyébként „az ifjúság nevelőinek felállított mértéknek megfelel.”
És akkor gondoljunk ugyanerre a helyzetre ma vagy épp az elmúlt 25 évben. Miként támogatná a miniszter a vele homlokegyenest szemben álló vátesz-költő rokonát állami állás megpályázásában. Miként tudná elválasztani magán- és közgondolkodását. S mi magunk, e fékevesztett gyűlölködésben meg tudnánk-e állni, hogy ilyen toleránsak legyünk ellenfeleinkkel szemben s ne utáljuk elementárisan a másik oldalon állókat közéleti és magánéleti aspektusaikban is.
Mivé lett 100 év alatt a közbeszéd? Miként silányultak el politikusaink Apponyi Albert óta, miként vált hétköznapi elfogadottságúvá a gyűlölet! Pedig Ady minden okot megadott, hogy a regnáló politika ne szeresse, persze nem egyszer súlyosan tévedett is sokak megítélésében, amikor borgőzös, varázslatos sorait írta, de ennek ellenére Apponyi maradt, aki volt, egy feltétlen úr, olyan miniszter - aki mint ellenlábasa, Ady - ma is nagyon hiányzik.

Ez csak egy nap idézete Feledy Péter könyvéből. Van benne még 364. Nem lehet letenni. Ahogy Szent Ágoston hallotta: „Tolle, lege” Vedd és olvasd!
Vedd és olvasd! Érdemes.