2018. 02. 07. 09:30 24 perc szolgáltató és életviteli műsorok

Életre-való

családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Elek Judit Sára.
Az önkéntes egyszerűség
Ha csak egyszer is, de észrevették már is magukon, hogy egész nap csak értelmetlenül rohannak egyik feladattól a másikig, mégsem érik utol magukat; hogy úton-útfélen minden létező felületen információkkal, hírekkel bombázzák; hogy rengeteg, legtöbbször felesleges tárgyat vásárolnak, szóval ha mindez akár csak egyszer is megfordult a fejükben, akkor máris elindultak a minimalizmus, vagyis az önkéntes egyszerűség útján.

Az önkéntes egyszerűség egy értékalapú önként választott életmód, amelyet mások mellett a budapesti Messzelátó Egyesület is igyekszik minél szélesebb körben megismertetni. Ez az életforma a honlapjukon olvasható meghatározás szerint: „olyan életvitel, amelyben az ember kifelé egyszerű arcot mutat, ám befelé (lelkileg) gazdag.” Több millióan vallják magukénak azt az életmódot, amely önként vállalt lemondáson, egyszerűségen, ökotudatosságon és emberi odafigyelésen alapszik.
Az önkéntes egyszerűség az élet minden területén megvalósítható – erre mutat példákat a Messzelátó Egyesület Simply living eszmecsere sorozata. A legutóbbi alkalommal a gyermekek és a felnőttek életében egyaránt fontos időről és ritmusról volt szó.

A műsor további adásai

2018. 02. 14.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Tóth Zsófia
A Podit Innovatív Gyermek Akadémia sakk alapú fejlesztőprogramját mutatjuk be

2018. 02. 13.
kedd
9:30

Életre-való

Veszekedhetnek a szülők a gyerekek előtt?
családi magazin
szerkesztő: Varga Edit

2018. 02. 12.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
Pöcök Hagyományőrző Egyesület - a "Nagy" családi vállalkozás
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Elek Judit

2018. 02. 09.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt

2018. 02. 08.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
"A boldogtalanság együtt nő az egyre több képernyőhasználattal" - Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató előadása Székesfehérváron

Épp ezt az adást nézed
2018. 02. 06.
kedd
9:30

Életre-való

Családi magazin
Család és lelki egészség
szerkesztő: Varga Edit

2018. 02. 05.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
"Földön, vízen, két keréken" - már lehet jelentkezni a nyári vándortáborokba
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Elek Judit

2018. 02. 02.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
"hogy életük legyen és bőségben legyen.."(Jn10,10) Országos Lelkipásztori és Teológiai Napok Egerben
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Elek Judit Sára

2018. 02. 01.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin; zenei szerkesztő.Elek Judit
Az ökumenizmus a családban kezdődik

2018. 01. 31.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
Látogatás Magyarország legnagyobb családjánál - a Családok Éve alkalmából
szerkesztő: Kövesdy Zsuzsa

2018. 01. 30.
kedd
9:30

Életre-való

Miért ússzon a gyerek?
családi magazin
szerkesztő: Varga Edit

2018. 01. 29.
hétfő
9:30

Életre-való

Családi magazin
"KapCsoda" - továbbképzés az autizmussal érintett gyermeket nevelő szülők számára
Szerkesztő: Szentirmai Ágnes, zenei szerkesztő: Elek Judit

2018. 01. 26.
péntek
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Gulyás Lóránt

2018. 01. 25.
csütörtök
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Bertáné Pintér Katalin
zenei szerkesztő: Elek Judit
25 éves jubileumát ünnepelte a tatabányai Szent Margit Általános Iskola

2018. 01. 24.
szerda
9:30

Életre-való

Családi magazin
szerkesztő: Kozák Annamária, zenei szerkesztő: Elek Judit Sára
Anyós suli