Megbecsülést szerezni a népzene motívumkincsének a klasszikus zene világában. Ekképp foglalható össze Bartók Béla 1931-ben közreadott, négy füzetbe rendezett sorozata, a 44 Hegedűduó esztétikai hitvallása. Amikor magyar, szlovák, román, rutén, szerb, román, ukrán és arab motívumok beemelésével alkot klasszikus formálású és harmonizálású tanulmányokat, Bartók azt demonstrálja, hogy a nyugati műzene kompozíciós felfogásmódja nem kötődik a létrejöttét fémjelző dallamkincshez, hanem érvényesen alkalmazható a népi kultúrák motívumaira is. Az sem elhanyagolható, hogy Bartók mindezt egy olyan időszakban mutatja föl, amely – a későromantika után – gyakran kérdőjelezi meg a melodikus gondolkodás létjogosultságát. Bartóknak sikerül a legmodernebb formai elveket követnie úgy, hogy mindehhez az európai zene nagyon karakteres, archaikus rétegeiből merít dallaminvenciót. A Zenei Kincsestárban ma a harmadik és a negyedik könyv duói hangzanak el Valerij Ojsztrakh és Zalai Antal előadásában.
