2018. 03. 05. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Passió a Pasaréten
Elváltak, egyedülálló szülők keresztútja
Cigánymissziós konferencia
Joachim Gnilkára emlékezik prof. Benyik György
1. Meskó Zsolt írta és rendezte azt a passiót, amit kétszer is előadnak Pasaréten március 9-én. Vele beszélgettünk a darabról, a kísértésről, a plébániai színjátszásról.

2. Az idei már a negyedik alkalom, hogy a válás sebeit hordozók végigjárják a keresztút stációit pénteken, 9-én a Táltos utcai Szent Kereszt templomban az este 6 órai szentmise után. De azokat is várják, akik szívesen eljönnek, hogy az imádságukat felajánlják a látókörükben lévő elváltakért vagy azokért a gyerekekért, akik szülei nem élnek együtt. Az este 6 órai szentmise után kezdődik a XII. kerület, Táltos utca 16-ban.

3. Nemrég ökumenikus cigánymissziós konferenciát tartottak a Deák téri evangélikus templomban, melynek címe: Tiszteld….! Nagy Imre a helyszínen először Víg Erikát, a cigánymissziós országos konferencia moderátorát szólaltatta meg, Majd Dani Eszter a Református Egyház missziói irodájának vezetője, Langerné Victor Katalin szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár-helyettes valamint Dúl Géza plébános, cigánypasztorációs referens beszél.

4. Januárban hunyt el európa legidősebb katolikus biblikusa, Joachim Gnilka, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia díjának névadója. Benyik György biblikus professzor emlékezik meg róla Tráser László mikrofonja előtt.

A műsor további adásai

2018. 03. 12.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Jézus-ima
Aláírásgyűjtés a kisebbségekért - Balogh György
Signis - Kovács Ákos

2018. 03. 09.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.

2018. 03. 08.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztők: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa
1.Interjú Ritoók Pál művészettörténésszel építészeti kiállításokról, szakmai tapasztalatairól
2. Interjú Nagy Zoltán Ivánka Csaba-díjas színművésszel (Fotó: Eőri Szabó Zsolt)

2018. 03. 07.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2018. 03. 06.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

Épp ezt az adást nézed
2018. 03. 02.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.

2018. 03. 01.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Színészbejáró
szerkesztő: Szabó Csilla
Györgyjakab Enikő

2018. 02. 28.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2018. 02. 27.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések. Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina.
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince.

2018. 02. 26.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
Keresztényüldözés - a nők és családok szemszögéből
Gödi piarista szakképzés
Faragó Laura könyve a balladák és a Biblia párhuzamairól

2018. 02. 23.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 02. 22.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
szerkesztő: Jálics Kinga
zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Emlékezés a Nemzet Színészére, Komlós Jucira

2018. 02. 21.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
szerkesztő: Sályi András

2018. 02. 20.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 02. 19.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
szerkesztő: Madocsai Bea
- Pannonhalmi Főapátság: a "Kibékülés 2018" program és az új főapát
- Kaszton kívüli pakisztáni kisgyerekek megsegítése (Fokoláre mozgalom)
- Fel nem fedezett bűneink (Szőke Ágnes tanárnő)