2018. 05. 01. 15:04 24 perc egyéb műsorok

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

ELEKTRONIKUS SPORT
Viadalok számítógépen nagy közönség előtt, profi egyesületek, játékosok és edzők, hatalmas pénzek.
Világszerte több százezer embert érint, aktív játékosként, vagy szurkolóként. A számítógépes játékokat immár nem csak otthon, hanem hatalmas csarnokokban, több tízezres helyben szurkoló közönség és több milliós internetkövető néző előtt játsszák. Az e-sportnak vannak sportegyesületei, hivatásos sportolói és trénerei is. És mint a profi sportban, itt is óriási pénzek mozognak!

Vannak, akik ijedten figyelik a jelenséget, és a virtuális valóság további térhódítását látják benne a valódi élet kárára. Mindenesetre joggal felmerül a kérdés, egészséges-e ez a fajta „sport”? Nem káros-e arra, aki komolyan csinálja, aki versenyez, s aki ebből akar megélni? Föltettük a kérdést szakértőinknek, de a választ Önökre bízzuk.

Megszólalnak: Pólya Tamás, az Eszterházy Károly Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének docense. Ledneczki József szakújságíró, a Gamestar folyóirat e-sport rovatvezetője. Rudy Salles, a francia Nemzetgyűlés volt képviselője, aki 2016-ban hazája számára kidolgozta az e-sportot legalizáló törvénytervezetet.

Képek : e-sport verseny és döntő Franciaországban; profi francia e-sport csapat;

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2018. 05. 08.
kedd
15:04

Velünk vannak

Világ-egyház. Somogy Viktória az amerikai magyar katolikus közösségek életéről. Szerkesztő: Szerdahelyi Csongor
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

2018. 05. 07.
hétfő
15:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva - beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő: Tóth Zsófia
A szándékos vakságról beszélgetünk

2018. 05. 04.
péntek
15:04

Velünk vannak

Tár-lat
Szerkesztő: Molnár Zsuzsanna

2018. 05. 03.
csütörtök
15:04

Velünk vannak

Őrtüzek
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 05. 02.
szerda
15:04

Velünk vannak

Adja tovább a mikrofont! Aki küldi dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója, a ki kapja: herceg Esterházy Antal, az Esterházy család feje. Szerkesztő-riporter: Mezei Károly (ism.)

Épp ezt az adást nézed
2018. 04. 30.
hétfő
15:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva - beszélgetés Pál Ferivel
Szerkesztő: Tóth Zsófia
A szándékos vakságról beszélgetünk

2018. 04. 27.
péntek
15:04

Velünk vannak

Ez volt a XX. század
Koalíciós hadvezetés
Pollmann Ferenc hadtörténészt E. Román Kata kérdezi.

2018. 04. 26.
csütörtök
15:04

Velünk vannak

Múlt és jelen
Szerkesztő: Dér Katalin

2018. 04. 25.
szerda
15:04

Velünk vannak

Rongyszőnyeg
A Petőfi Irodalmi Múzeum Ország(h), város, híres ember, Arany János és a fényképezés című kiállítását E. Csorba Csilla kurátor vezetésével ismerhetjük meg.
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 04. 24.
kedd
15:04

Velünk vannak

A katolikus kultúra követei
Szerkesztő: Balázs Zsuzsa

2018. 04. 23.
hétfő
15:04

Velünk vannak

Teljességre hangolva - beszélgetés Pál Ferivel
Szándékos vakság - önfeledt gyermek, reális felnőtt, gondoskodó szülő

Szerkesztő: Kozák Annamária

2018. 04. 20.
péntek
15:04

Velünk vannak

Magyar téka
Szerkesztő: Gyarmathy Dóra

2018. 04. 19.
csütörtök
15:04

Velünk vannak

Őrtüzek
Lothringer Évával, a Szociális Testvérek Társaságának tagjával, családterapeutával beszélgetünk.
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 04. 18.
szerda
15:04

Velünk vannak

Tükörkép
Vendég: dr. Kertész György hidrobiológus a Vízipók-Csodapók írója
Szerkesztő: Kékesi Enikő

2018. 04. 17.
kedd
15:04

Velünk vannak

Mester-fogás
Szerkesztő: Pozsgai Nóra

Kovács László kalocsai fazekasmester, a népművészet mestere