Jegyzet

Jávor Béla: Kék korszak

Hétfőn reggel 7-re bementem a Szemklinikára, ahol megmérték a vérnyomásomat, beöltöztem egy fehér köntösbe, kisvártatva már a műtőasztalon feküdtem. Szerencsés életem folytán, leszámítva a három éves koromban végrehajtott mandula eltávolítást még sosem feküdtem műtőasztalon, így eléggé megilletődötten figyeltem, amint járomcsontom táján két érzéstelenítő injekciót kapok, majd kisvártatva elkezdődött a műtét. Kipeckelték a szememet és én csak annyit érzékeltem, mintha újra gyerekkoromban volnék és a bajai Sugovicába lebukva nyitott szemmel jönnék fel a víz színére és a hullámok fénytörésén keresztül újra a Nap sütne a szemembe. Nem éreztem magam kellemetlenül, s ha nem épp a szemembe világított volna a műtőlámpa, még aludtam is volna egy jót.

Mint olvasom ma a 65 évesek több mint fele érintett a szürkehályog betegségben, amely a szemlencse elszürkülését és ezzel a látás élességének csökkenését jelenti. Magam is ezt észleltem az utóbbi években egyre erősödően, különösen szürkületben volt ez már zavaró gépkocsivezetés közben. A műtét lényege, hogy az operatőr eltávolítja az elszürkült szemlencsét és újat helyez be műanyagból. Maga a műtét nem tartott 20 percnél tovább, majd egy asszisztens úr belém karolt és visszakísért a várakozó betegek közé, ahol még pár órát pihennem kellett félig leragasztott szemmel, majd levették a kötést és mehettem haza. Kellett egy nap, amíg a látásom kitisztult s ekkor érdekes jelenségre lettem figyelmes. Mindent, ami elém tárul kissé kékes árnyalatban látok. Ami eddig is kék volt, az kékebb, ami fehér az kap egy olyan kékes árnyalatot, mint amikor gyerekkoromban vagy hatvan éve anyám a mosásnál kékítőt használt. Nem zavaró, beszéltem műtéten átesett barátaimmal, ők is hasonló tapasztalat birtokában voltak. A zöld, a piros, a sárga rendben van, még a barna és a fekete is, de a kék oly fényesen ragyog, mintha a többi színnek is kölcsönözne valamit ragyogásából. Nem kellett sok idő, míg rájöttem, semmi más nem történik, mint, amikor egy esőverte, koszos ablakot megmosunk, egyszerűen eltűnt az én koszos, 68 évet szolgált szemlencsém, ha akarok, ha nem, tisztábban látok.

Már ezzel a tisztább látásommal néztem kedden a parlament alakuló ülését, a magabiztos győzteseket, a beletörődött és a beletörődni nem tudó veszteseket, hallgattam a képviselői eskü elmondott szavait és azokat is, akiknek ez nem volt elég, de még hozzátették saját verziójukat, nem tudván elviselni a jogi szabályozottság kereteit, pedig ha én be akarok lépni a Jockey-klubba, akkor magamra nézve kötelezők a klub szabályai. Van, aki ennek feldolgozására képtelen. Már egyre tisztuló, kék látásommal figyeltem a kétharmados kormányzó többség és az ellenzék jól ismert arcait és csak reménykedni tudtam, hátha ezeknek a hölgyeknek és uraknak is kicserélik most a szemlencséit, Talán nem is kell hozzá operáció, elegendő, ha magukba néznek és belátják, hogy egyszer már véget kellene vetni az évezredes Turáni átoknak, amikor két magyar háromfelé húz, hogy az ellentétes véleményeknek nem kellene ellenséges véleményekké formálódnia, hogy véget kellene vetni a közszolgálati és kereskedelmi médiumokból kiömlő karaktergyilkosságoknak, egymás gyalázásának, nem kellene tovább primitív szlogenekkel a nemzet tagjait egymás ellen uszítani. Adná az Isten, hogy minden képviselő és politikus kapjon egy új szemlencsét, hogy őket is megérintse a Kék korszak, a tisztánlátás új korszaka. S ebben mindig a többségnek kell elöl járni. A nagyvonalúság politikai erény is. Bismarck mondta: - A politika a lehetőségek művészete. Ezt a művészetet hiányoltam az eddigiekben. Sarat dobálni nem művészet, ellenfelemet gyalázni nem művészet, uszítani nem művészet, de parlamenti alakuló ülésről távozó református püspököt leköpdösni sem művészet. Tisztán látni és ennek megfelelően politizálni, jó stílusban, józanul, államférfiként ez a művészet.

Nem nyafognék, de még nem késő – mondhatnám kitekerve a költő versét – most látom, milyen óriás ő / szürke haja lebben az égen / kékítőt old az ég vizében.
A Mamára gondolok s arra, bárcsak kezdődnék új Kék korszak közéletünkben is, hisz tudjuk, mindig a remény hal meg utoljára.