2018. 05. 14. 11:04 24 perc egyéb közéleti műsorok

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Trierben, Karl Marx szobránál kifejtette, hogy a kommunizmus teoretikusa nem felelős a tömeggyilkosságokért, amelyeket az általa meghirdetettekre alapozó rendszerek követtek el.
Márai leírja a "társutasokat", akik egykori kommunisták, (tehetségtelenségből kifolyólag azonosultak a párttal) s kifejti:azért hamis amit hirdetnek, mert azt az eszmét nem is lehet másként, csak erőszakkal és gonoszsággal megvalósítani
Tehát: nem a kétharmados többséget szerzett Fideszhez próbálunk dörgölődzni (amint azt Márai leírta volt a „kis proli” természetrajzáról) – mert hiszen mindent amit a „társutasokról” a kommunizmus bűneit eltagadókról, (amint tette ezt a néppárti Juncker elnök is) – Márai leírt, azt már az 50-es években hallotta az ország lakossága a Szabad Európa Rádióban az írótól. Ennyivel vagyunk történelmileg is előnyben Brüsszelhez képest…

A műsor további adásai

2018. 05. 21.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Körúti kalandok - Játékos körúti séta az első villamos nyomában...

2018. 05. 18.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Bakonyvári M. Ágnes
Pünkösd ünnepére

2018. 05. 17.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

A lélek titkai
Miért virágzik egész évben a nárcisz? - a nárcizmusról
Vendég: dr.Gőgh Edit neurológus, pszcihiáter főorvos
Szerkesztő: Kékesi Enikő
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter

2018. 05. 16.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Versenyképes-e a Jó Pásztor? Beszélgetés Sean Covey - Jim Huling - Chris McChesney: "A megvalósítás 4 alapszabálya" című könyvéről. (1.rész) Vendégek:Bódog Norbert Norbert vezető tanácsadó és dr. Pulay Gyula tanszékvezető. MV:Mezei Károly

2018. 05. 15.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Történelem dióhéjban 24/9.
Az ellenforradalom hatalomra jutása
Szerkesztő: Bödők Gergely és Tálas Tünde

Épp ezt az adást nézed
2018. 05. 11.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Erőtér
Szerkesztő: Madocsai Bea
Juhász Előddel beszélgetünk

2018. 05. 10.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Glóbuszmorzsák
Szerkesztő: Radnóti László

2018. 05. 09.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Kiútkeresők
Szerkesztő: E. Román Kata

2018. 05. 08.
kedd
11:04

Kapcsolatban

Történelem dióhéjban 24/8
A Magyarországi Tanácsköztársaság
Szerkesztő: Bödők Gergely és Tálas Tünde

2018. 05. 07.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

Pesti mesék
Szerkesztő: Hámori Kinga
Tűzoltás Pesten

2018. 05. 04.
péntek
11:04

Kapcsolatban

Katarzis
Szerkesztő: Bakonyvári M. Ágnes
A műsor vendége: dr. Baska Ferenc általános patológus

2018. 05. 03.
csütörtök
11:04

Kapcsolatban

Pályám emlékezete
Visszasejtesít az Expanzió
Stúdióvendég: Németh Péter Mikola költő, performer
Szerkesztő: Liptay Katalin
Zenei szerkesztő: Máry-Szabó Eszter
Gyártásvezető: Werner-Nagy Eszter

2018. 05. 02.
szerda
11:04

Kapcsolatban

Séta bölcső-helyem körül - Szakály Sándor történésszel Kaposvárott és Balatonföldváron. A riporter: Mezei Károly

2018. 05. 01.
kedd
7:00

Kapcsolatban

Történelem dióhéjban 24/7.
Az őszirózsás forradalom és a Népköztársaság
Szerkesztő: Bödők Gergely és Tálas Tünde

2018. 04. 30.
hétfő
11:04

Kapcsolatban

A médiavilág erkölcséről
Szerkesztő: Kövér Tamás
zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter