Napi interjú Nem gyakori színházi kísérlet részesei lehettek, akik a József Attila Művelődési Központban megnézték az előadást, amelyikben két diák csoport, és hivatásos színészek mutatták be, miként értelmezik, használják föl ugyan azt a szöveget . Balla Ferenc összeállítása.
Várak és erődök a szabadságharcban címmel történeti és örökségvédelmi konferenciát rendeztek a közelmúltban
Balogh Évával, az Agapé kiadó munkatársával a Szent István Könyvhéten Szerdahelyi Csongor beszélgetett.
Napi interjú Hangulatos nosztalgiajáratok közlekednek hétvégenként a Duna-korzón, a budai termálfürdők környékén és a Duna vizén. Hámori Kinga Kardos Zoltánnál, a bkkinfo vezetőjénél érdeklődött.
Napi interjú A család nemzetközi napja alkalmából ismeretterjesztő előadásokkal, bemutatókkal és foglalkozásokkal várják ezen a héten a XVI. kerületi Varázspont Központban a gyermekeket és szüleiket. Az ingyenes programsorozatról Takáts Ritával Kotroczó Dóra beszélgetett.
Napi interjú "EGY SZÍV A KUTYÁKÉRT - EGY DOBBANÁS AZ ÉLETÉRT" A cím ugyan lírai, pedig egy Magyarországon 11 esztendeje fölfedezett életveszélyes kutyabetegség Balla Ferenc beszélgetése témája.
Napi interjú A Budapesti Könyvfesztivál keretében mutatta be az Alexandra Kiadó Ambrus Attila nyolcadik „Rosszfiúk Ázsiában” című, Berki Krisztiánnal közös, Karizs Tamás közreműködésével írt könyvét. A könyvbemutatót követően Ambrus Attilával, az egykori „viszkis rablóval” Sallai Éva beszélgetett.
Napi interjú Több ezer új ingatlan, eladó lakások, házak és telkek valamint kiadó albérletek várják a látogatókat ezen a hétvégén a Millenárison. A Lakás 2018 kiállítás kapcsán Ditroy Gergellyel, a Portfolio csoport ingatlandivízió vezetőjével beszélgetett Kotroczó Dóra.
Napi interjú Hogy készítsük fel autónkat a nyári időszakra? Zimonyi Melinda felvétele.