2018. 05. 24. 17:04 54 perc portré- és riportműsorok

Délutáni találkozás

Színészbejáró
Varga Balázs színművésszel beszélgettünk
Szerkesztő: Egri Bálint
Zenei szerkesztő: Máry Szabó Eszter
Terveink szerint ez az adás egy sorozat első része, melyben fiatal, az elmúlt 10 évben végzett színművészekkel ismerkedhetnek meg. A sorozat fókuszában - természetesen a vendégek életútjának bemutatása mellett - a kezdő színészek pályájának elején jelentkező kihívások állnak majd.

Az első vendég, akivel megnyitjuk a sorozatot, Varga Balázs, 33 éves színművész. Színészi tanulmányait - még gimnazistaként - a FŐNIX Drámastúdióban kezdte, ezután az egykori Új Színház Stúdiójában tanult egészen addig, amíg föl nem vették a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskola Karának színész szakára. 2009-ben végzett, a diploma megszerzése utáni időszak legnagyobb részét Nyíregyházán töltötte, ahol tavaly megkapta a Kelet Színésze díjat, ám a 2017/18-as évadot mégis szabadúszóként kezdte meg.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2018. 05. 31.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Művek és művészek
Szerkesztő: Dvorszky Hedvig és Jálics Kinga
1.Kókay Krisztina textil- és grafikusművésszel beszélgetünk 2018-as díjazásairól és 75.születésnapja okán tervezett kiállításáról. 2. Interjú Szalai Bélával A Feiglerek – egy esztergomi polgárcsalád története című könyvéről

2018. 05. 30.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2018. 05. 29.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina
Zenei szerkesztő: Laczó Zoltán Vince

2018. 05. 28.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2018. 05. 25.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

Épp ezt az adást nézed
2018. 05. 23.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2018. 05. 22.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 05. 21.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea

2018. 05. 18.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 05. 17.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

A magyar művészet élő legendái
Szerkesztő: Jálics Kinga
Zenei szerkesztő: Keceli Zsuzsa

Emlékezés a nemrég elhunyt Kossuth-díjas szobrászművészre, Szervátiusz Tiborra, a Nemzet művészére (képünkön)

2018. 05. 16.
szerda
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Szerkesztő: Sályi András

2018. 05. 15.
kedd
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 05. 14.
hétfő
17:04

Délutáni találkozás

Magvetés
Szerkesztő: Madocsai Bea
1. Kazetta tábor
2. Édesanyák imádsága
3. Apor Vilmos emlékmise
4. Városmissziós napok Budapesten
5. Tűz és Fény szentségimádás

2018. 05. 11.
péntek
17:04

Délutáni találkozás

Közéleti beszélgetések
Felelős szerkesztő: Pécsi Krisztina

2018. 05. 10.
csütörtök
17:04

Délutáni találkozás

Törzsasztal
Szerkesztő: Sediánszky János