2018. 05. 26. 09:04 54 perc aktuális és hírműsorok

Meghívó

kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Interjú Temesváry Csilla építésszel, Fűri Judit üvegművésszel, Angyal Júlia festőművésszel, Benkő Imre fotográfussal, Verebes István rendezővel.
A képeken Angyal Júlia Kalkuttai Szent Teréz festményével és a kápolnaszentelés, az oltárképpel
Megtartotta évadzáró s egyben a következő évadot ismertető sajtótájékoztatóját a József Attila Színház. A helyszínen VEREBES ISTVÁN rendezővel beszélgettem, aki évek óta örömmel dolgozik az angyalföldi társulattal. Az MMA Kiadó gondozásában megjelent ÉLET-MŰ című kötet, Palotai János monográfiája eredeti fotókkal gazdagon illusztrálva mutatja be BENKŐ IMRE fotográfus egyedi hangvételű életművét, melyet mind a szakma, mind a nagyközönség ismer, sőt, elismer. A könyvet az MMA Kiadó a szerző és a művész segítségével mutatta be a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A bemutatót a pályatárs, Haris László köszöntötte. A kötetről Pion István beszélgetett Benkő Imrével és a szerzővel. Könyve dedikálása után rádiónknak is adott interjút a fotográfus.

Kápolnamegáldással, állandó kiállítás megnyitásával és tudományos üléssel ünnepelte május 17-én az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet, hogy száz éve, 1918. május 1-jén nyílt meg Budapest és Budakeszi határában elődje, a József Főherceg Tüdőbeteg Katonák Otthona. A centenáriumi ünnepség központi eseményeként bemutatott szentmisében Erdő Péter bíboros, prímás megáldotta az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet főépületének harmadik emeletén kialakított, Kalkuttai Szent Terézről elnevezett kápolnát. A szertartáson jelen volt többek között Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter evangélikus püspök; Balog Zoltán, az emberi erőforrások leköszönő minisztere; Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár és Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere. Erdő Péter bíboros-prímás a kápolnamegáldás alkalmával a kórházi lelkészi szolgálatról is beszélt. Idézet tőle:„Nagy örömmel áldjuk meg ma ezt a Kalkuttai Szent Teréz anya tiszteletére kialakított kápolnát. Teréz anya személye a XX. század világra szóló jelensége volt. Kicsi, töpörödött alakjából kedvesség és erő sugárzott. Minden látogatása és megjelenése azt az üzenetet közvetítette, hogy Jézus Krisztus szeretete a mi figyelmünkön és áldozatos munkánkon keresztül akar működni az emberek között. Felejthetetlen az a tévéközvetítés, amelyet temetéséről láthattunk. Végeláthatatlan menet, nem keresztény emberek tömegei, akik tisztelettel és szeretettel ismerték el Teréz anya nagyságát. Azért vívott ki ekkora elismerést, mert a segítő szeretet nyelvét beszélte, mert teljes szívvel és teljes erővel tudott odafordulni a legszegényebbek felé.”
Az alkotó művészekkel, TEMESVÁRY CSILLA építésszel, FŰRI JUDIT üvegművésszel és ANGYAL JÚLIA festőművésszel beszélgettem.

Kapcsolódó képek

A műsor további adásai

2018. 06. 30.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 06. 23.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjúalanyok: Ragályi Elemér operatőr, Miranda Liu hegedűművész (képeinken), Timár Böske, a Csillagszeműek művészeti vezetője

2018. 06. 16.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 06. 09.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Batta Andrással (képünkön), Bérczes Lászlóval, Turnai Tímeával és Drávai Tamással

2018. 06. 02.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

Épp ezt az adást nézed
2018. 05. 19.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: E. Román Kata

2018. 05. 12.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga
Beszélgetés Ardai Ildikóval, Szomjas Györggyel és Sebő Ferenccel

A képen a Ferenczy Noémi-díjas textilművész könyvének borítója

2018. 05. 05.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 04. 28.
szombat
9:04

Meghívó

Tavaszköszöntő - versekkel
Emlékezés Jékely Zoltánra, Juhász Gyulára és József Attilára, valamint Illyés Gyulára.
Műsorvezető: Csuth Judit
Szerkesztő: Sárospataki Zsuzsanna

2018. 04. 21.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 04. 07.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Csuth Judit

2018. 03. 31.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Timár Böskével, Mogyoró Kornéllal, Bartos Zsókával
Képünkön: Mogyoró Kornél Tarján Veronikával

2018. 03. 24.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Szabó Csilla

2018. 03. 17.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
Szerkesztő: Jálics Kinga

Interjú Bánsági Ildikóval, Bagó Bertalannal, Zimányi Zsófiával, Ozsgyáni Mihállyal

2018. 03. 10.
szombat
9:04

Meghívó

Kulturális programajánló
szerkesztő: Csuth Judit